Világ MTI 2018. június. 10. 07:45

Halálra késeltek egy férfit egy japán szuperexpresszen

Két nőt pedig súlyosan megsebesítettek. Mindez a Tokióból Oszakába tartó szuperexpresszen történt.

A rendőrség őrizetbe vette a szombat esti bűncselekmény gyanúsítottját, egy 22 éves, munkanélküli férfit, Kodzsima Icsirót. Kodzsima azt vallotta, hogy válogatás nélkül támadt rá áldozataira, frusztráltságból. Egy hozzátartozója szerint a férfit pszichés problémák miatt egy ideig kórházban kezelték.

A körülbelül 880 utast szállító szuperexpressz a késelést követően vészmegállót iktatott be a japán főváros közelében fekvő Odavaránál.

A rendőrség úgy tudja, hogy egy, a harmincas éveiben járó férfi belehalt sérüléseibe, két huszonéves nő pedig súlyos, de nem életveszélyes állapotban került kórházba. A nyomozók két kést találtak a támadás helyszínén.

A japán gyorsvasúton azóta nem történt közlekedési baleset miatti haláleset, hogy pályára állították az első szerelvényeket 1964-ben, ugyanakkor több bűncselekményt is elkövettek a szuperexpresszeken. A mostani esetet megelőzően, 2015 júniusában egy 71 éves férfi felgyújtotta magát, végezve egy másik utassal is. Az esetet követően az üzemeltetők gyakoribbá tették az ellenőrzéseket az állomásokon, és biztonsági kamerákkal szerelték fel a vonatokat. Azonban az utasok hatalmas száma miatt továbbra sem tudják mindenki poggyászát ellenőrizni. Hivatalos adatok szerint 2015-ben naponta 446 ezer utas vette igénybe a tokiói szuperexpresszet.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.