Világ MTI 2018. május. 15. 15:49

Timmermans: Sajnálatos, hogy a Soros-alapítvány bezárja kapuit Budapesten

Az EB-alelnöke szerint "szenved a demokrácia" ott, ahol egy civil társadalmi szervezet fenyegetve érzi magát.

Sajnálatos, hogy egy olyan civil szervezet, mint a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája, bezárja kapuit egy európai uniós tagországban – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke Twitter-üzenetében kedden.

Timmermans szerint "szenved a demokrácia" ott, ahol egy olyan civil társadalmi szervezet, amely dinamikus és toleráns demokráciák kiépítését segíti, fenyegetve érzi magát, és úgy ítéli meg, hogy már nem képes munkájának elvégzésére.

A Nyílt Társadalom Alapítványok nevű szervezet kedden kiadott, New York-i keltezésű közleményében az "egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezetre" hivatkozva közölte, hogy beszünteti nemzetközi irodájának működését Budapesten, és átköltözteti munkatársait a német fővárosba.

A tájékoztatásban azt írták, hogy a továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?