Világ hvg.hu 2018. május. 11. 10:52

Irán miatt romlik Európa és az USA viszonya

Franciaország elfogadhatatlannak nevezte, hogy az USA újra szankciókat vezet be az Iránnal kereskedő cégek ellen. Az európai cégekre is vonatkozó intézkedéseket az után kezdték el újra életbe léptetni, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta az Iránnal kötött 2015-ös atomalkut.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint jogtalan az, hogy az európai cégeket is büntetik az amerikai döntés miatt. „Az amerikai döntés területen kívülisége szerintünk elfogadhatatlan. Az európaiakat nem lenne szabad büntetni amiatt, hogy az USA kivonul egy olyan szerzőséből, aminek létrejöttéhez maga is hozzájárult” – idézte a politikust a Le Parisien című lap a politikust. Le Drian szerint Európának olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek megvédik a térdég vállalatainak az érdekeit.  Hozzátette: az amerikai döntés következményei már most érezhetőek, hiszen látványos növekedésnek indult az olajár.


A BBC szerint az USA első lépésben hat olyan iráni személyt és három céget vettek fel a szankciós listára,  amelyek közvetlen kapcsolatban vannak az iráni Forradalmi Gárdával. Az amerikai döntés értelmében a cégeknek hat hónapjuk van arra, hogy beszüntessék az együttműködést a listán lévő iráni személyekkel és cégekkel. A 2015-ben kötött megállapodás értelmében Irán - cserébe az ország elleni szankciók felfüggesztésért - felhagyott nukleráris programjával. Trump szerint viszont az alku rossz volt, s a nyugati hatalmaknak korlátozniuk kell Irán térségbeli befolyását is.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.