2018. május. 02. 10:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. május. 02. 10:27 Világ

Megerőszakoltak és megöltek egy 5 éves kislányt Nagybányán

A romániai Nagybányán a kislány hétfőn délután tűnt el, késő éjjel már csak a holttestére találtak rá.

Holtan találtak hétfő este egy aznap eltűnt 5 éves kislányt a romániai Nagybányán – írja a románia magyar hírportál, a Maszol.

A kislány délután egy helyi gyár környékén játszott, de este nem ment haza, ezért a keresésére indultak. Végül éjfél késő éjjel megtalálták a kislány holttestét az eltűnése helyszínének közelében.

A lap azt írja, a kislányt félmeztelenül találták meg, és töb sérülés is volt a testén. A törvényszéki orvosok megerősítették, hogy megerőszakolták, megkínozták, a halálát pedig egy fejére mért ütés okozhatta.

A rendőrség hatalmas erőkkel keresi a tettest. A gyilkosság helyszínéről vér- és DNS-mintákat vettek, kutyákat is bevetettek.

A nyomozáshoz közel álló források szerint a gyanúsítottak köre 23 személyből áll, mindannyian kiskorúak molesztásáért elítélt, majd szabadult személyek. Az első számú gyanúsított egy mindeddig azonosítatlan, szakállas férfi, akit korábban többször is láttak a környéken, amint cukorkával kínálgatta a játszadozó gyerekeket.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.