Világ hvg.hu 2018. április. 25. 20:17

Macron elítélte a nacionalizmust és az izolacionizmust

Az amerikai kongresszus két házának képviselői előtt beszélő francia elnök szerint a világszerte terjedőben lévő nacionalizmus a világ fejlődését veszélyezteti.

“A nacionalizmus és a befelé fordulás egy ideig úgy tűnhet, hogy megszüntetheti félelmeinket. Ám, ha bezárjuk a világra nyíló ajtót, azzal nem állítjuk meg az átalakulásokat, így a nacionalizmus és az önelszigetelés ahelyett, hogy kioltaná, hosszabb távon csak megerősíti a félelmeinket” - mondta a francia elnök. Hozzátette: a demokratikus országok nem fogják megengedni, hogy a szélsőséges nacionalizmus összetörje a világ gyorsabb fejlődésével kapcsolatos reményeket.

Az elemzők szerint a nacionalizmus és az elzárkózás felemlegetése burkolt bírálata a Trump által meghirdetett “Amerika az első” politikának, s nem véletlen, hogy a kongresszus sok tagja felállva tapsolta meg a beszéd végén Macront. A francia államfő, aki az első olyan külföldi elnök volt, akit Trump állami látogatás keretei között fogadott, egyben nagyra értékelte a francia és az amerikai nép szabadságban, toleranciának és egyenlő jogukban kialakult megbonthatatlan kapcsolatait, s közölte, a NATO és az ENSZ csak akkor lehet képes megfelelő választ találni a kihívásokra, ha a nyugati országok időben felfigyelnek az új veszélyekre.

Macron elsősorban azért utazott Washingtonba, hogy megpróbálja rávenni Trumpot a május közepén lejáró, 2015-ben kötött iráni atomalku meghosszabbítására, melynek értelmében a perzsa állam felhagyott nukleáris programjával, a Nyugat pedig beszüntette az Irán ellenes szankciókat. Trump azonban változatlanul ellenzi a hosszabbítást, így pénteken Angela Merkel német kancellár is az USA-ha utazik, hogy ő is győzködje Trumpot.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.