Világ hvg.hu 2018. április. 12. 12:14

Támadásra készülnek, vagy menekülnek az orosz hadihajók?

Nyugati műholdas felvételek szerint elhagyta a Szíriában lévő tartuszi haditengerészeti támaszpontot az ott állomásozó 11 orosz hadihajó. Az elemzők most azon tanakodnak, hogy a hajók menekülnek-e az esetleges amerikai csapás elől, vagy arra készülnek, hogy célba vegyék az esetleg Szíriát támadó rakétákat kilövő amerikai hajókat.


A Daily Mail című brit napilap beszámolója szerint úgy tűnik, csak egyetlen orosz tengeralattjáró maradt az oroszok által használt bázison. A tartuszi támaszpontot komoly erők védik, az oroszok egyebek mellett S-3000-as és S-400-as légvédelmi egységeket is telepítettek a térségbe.
Az orosz hajók az után távoztak, hogy Donald Trump Twitter-üzenetben üzente meg Oroszországnak, hogy menni fognak Szíriába az új és okos amerikai rakéták. Trump azt akarja megtorolni, hogy amerikai vádak szerint a Basar Asszad szíriai elnökhöz hű hadsereg harci gépei vegyifegyver-támadást hajtottak végre a kelet-gutai térségben lévő  felkelő-enklávé ellen, s az akcióban több mint hetvenen haltak meg, s ötszázan szenvedtek mérgezést.


Jevgenyij Szerebrennyikov, az orosz parlament védelmi bizottságának az alelnöke szerint a tartuszi tengerészeti támaszpontot és az orosz erőknek otthont adó szárazföldi bázisokat is jól védik. „Ugyanakkor úgy gondoljuk, ha lesz is amerikai támadás, katonáink élete nem kerül veszélybe. Úgy vélem az USA is tudja mi a helyzet, s nem hagyja, hogy veszélybe kerüljenek az orosz katonák, mert ebben az esetben azonnal érkezni fog az orosz válasz” – tette hozzá.


Az orosz katonák 2015 óta vannak jelen Szíriában, ahol 2011-ben tört ki az Asszad-ellenes felkelés. Mostanra az Asszadhoz hű erők az ország területének döntő többségét visszafoglalták. Moszkva nem közölte, hogy hány orosz katona tartózkodik jelenleg a közel-keleti országban, annyit tudni, hogy a hivatalos adatok szerint 84 orosz katona vesztette életét Szíriában.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.