Világ hvg.hu 2018. március. 26. 13:52

Magyarországi választás – a kárpátaljai kormányzó provokációkra számít

Április 8-án, a magyarországi választások napján ugyanolyan biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe az Ukrajnához tartozó Kárpátalján, mint az ukrán nacionalisták március 17-ei felvonulásának az idején – közölte Hennagyij Moszkalj. A kárpátaljai kormányzó szerint az ok az, hogy nem zárható ki a provokációk veszélye.

Választás 2018
Friss cikkek a témában
„A Kárpát-Ukrajna kikiáltásának évfordulóján komoly provokációkra számítottunk, és lezártuk mind a négy, Kárpátaljára vezető hágót. 32 embert vettünk őrizetbe, akiknél baseballütők, kések és gázpisztolyok voltak. A szélsőségesek egyben megértették, hogy a kárpátaljai lakosok nem osztják a radikálisok nézeteit” – mondta Moszkalj, az Ukrainszka Pravda című internetes újságnak adott nyilatkozatában.  Moszkalj szerint az ukrán nacionalistákat az orosz titkosszolgálat bérelte fel, s mindegyikük 1500 hrivnyát (15 ezer forintot) kapott, hogy tüntetni menjen a részben magyarok lakta városokba.
Az utóbbi hónapokban megszaporodtak a kisebbségek elleni támadások Ukrajnában, két merényletet is végrehajtottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári székháza ellen, s robbanószerkezetet dobtak egy lvivi lengyel katonai temetőbe is. Ukrajnában Oroszországot vádolják az akciók megszervezésével, Moszkva állítólag egymásnak akarja ugrasztani az ukránokat és a kisebbséghez tartozókat.

.
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.