Világ hvg.hu 2018. március. 01. 18:52

Kampánykamionokkal követel több tiszteletet Lengyelország

Egy lengyel civilekből álló csoport kampánykamionokat indított, hogy meggyőzze Nyugat-Európát arról, hogy a lengyelek tényleg nem részesek a Holokausztban.

Miután Lengyelország törvénybe iktatta, hogy tilos a "lengyel haláltáborok" kifejezést használni a holokauszttal kapcsolatban, és tilos a lengyelek felelősségéről beszélni a második világháborús népirtásban, Lengyelország most kamionokat indít szerte Európában, hogy ezt meg is erősítsék.

A februárban elfogadott jogszabály szerint az büntetendő, "aki nyilvánosan és a tényekkel ellentétben a lengyel nemzetnek vagy a lengyel államnak felelősséget vagy részfelelősséget tulajdonít a III. Német Birodalom által elkövetett bűncselekményekért". A törvény miatt többen is tiltakoztak, mondván ez ellentmond például tudományos kutatásoknak is, miszerint valóban voltak lengyelek, akik kollaboráltak a megszálló náci Németországgal, de a lengyel hivatalos álláspont szerint ez nem igaz.

Most #RespectUs, vagyis "tiszteljetek minket" néven indult egy magát alulról szerveződő mondó kampány, amelynek weboldala szerint

a lengyel nemzetnek a Holokausztban felelősséget tulajdonító nemzetközi kampány a legsokkolóbb és legbotrányosabb esemény Lengyelország modern történetében.

A kampány oldalán azzal érvelnek, hogy 1939 szeptemberében Lengyelország megszűnt létezni, a megszállt lengyel területeken pedig "német bűnözők" építettek gettókat és haláltáborokat, ahol lengyelek millióit ölték meg. "Lengyelország - más európai országokkal ellentétben - soha nem kollaborált a náci Németországgal" - szögezi le a honlap, amely kitér arra is, hogy bár a zsidók segítéséért halálbüntetés járt, a lengyelek több mint 100 ezer zsidót mentettek meg a második világháború idején.

A kampány szervezői most kamionokat is ügyük szolgálatába állítanak, amiket a Euronews beszámolója szerint egy helyi cégtől kaptak. A kamionok oldalára azt írják öles betűkkel: #RespectUs, illetve angolul, hogy "A második világháborúban a lengyelek több mint 100 000 zsidót mentettek meg".

A kampányt elindító Marek Misko a lapnak elmondta, az első kamionok már elindultak Nyugat-Európába, főleg Németországba.

Pierwsze ciężarówki z hasłem kampanii #RespectUs wyjechały w swoje europejskie trasy! Brawo #Futrex

Respect Us (@respectuspl) által megosztott bejegyzés,

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.