Világ hvg.hu 2018. február. 18. 12:43

Az izraeli kormányfő szerint Irán a legnagyobb fenyegetés

Az idei müncheni nemzetközi biztonságpolitikai értekezleten felszólóló politikus egyben élesen bírálta az iráni atomprogramról születetett 2015-ös nemzetközi megállapodást, s azt az 1938-as Molotov-Ribbentrop paktumhoz hasonlította.

A nukleáris alku elszabadította az iráni tigrist – mondta Netanjahu, aki azt is hangsúlyozta, Izrael nem fogja megengedni, hogy Teherán „a terror hurkát Izrael nyaka köré tekerje”. „Habozás nélkül fogunk cselekedni, s nem csak Irán szövetségesei ellen, hanem Irán ellen is, ha erre lesz szükség” – mondta a konferencián Netanjahu, aki egyben azt is megerősítette, Irán volt az, amely a múlt héten egy pilótanélküli felderítő repülőgépet küldött Izrael fölé. A drónt a légierő lelőtte, s most Netanjahu – kezében tartva a repülő egy darabját – felszólította Teheránt, ismerje el, az ő tulajdona volt a gép.

Egyes elemzők szerint az éles kirohanás mögött részben az áll, hogy Netanjanhu súlyos belpolitikai válsággal küzd, s a beszéd is alkalmas lehet arra, hogy a figyelmet elterelje az őt is érintő korrupciós ügyekről. Hasonlóan vélekedett John Kerry volt amerikai külügyminiszter is, aki szerint teljes mértékben pontatlan Netanjahu azon állítása, amely szerint Irán jó úton halad a felé, hogy egy évtizeden belül megépítse első atomfegyverét.   

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.