Világ MTI 2018. február. 12. 09:27

Orosz repülőkatasztrófa: egy hétig is eltarthat a holttestek felkutatása

A gép roncsai körülbelül harminchektáros területen szóródtak szét.

Körülbelül hétszáz ember dolgozik három műszakban a Moszkva közelében, a Ramenszkojei járásban lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínén, kétszáz jármű és kutatásra szolgáló gépek támogatásával – közölte hétfő reggel a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériumának szóvivője.

A terepen a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság 70 szakértője is vizsgálódik. A roncsok körülbelül harminchektáros területen szóródtak szét, a holttestek és a gép maradványainak felkutatása akár egy hétig is eltart.

A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An–148-asa vasárnap négy perccel a felszállása után eltűnt a radarernyőkről. A gép lezuhant, 65 utasa és hatfős személyzete meghalt. A járaton a jelentések szerint három külföldi – azeri, illetve svájci – állampolgár utazott. Az orosz áldozatok közül 35-en Orenburg megyében, tízen Moszkvában, négyen Szaratovban, hárman Szentpéterváron, a többiek pedig az ország más részein éltek.

A Kommerszant című gazdasági napilap szerint a szakértők a hajtómű kigyulladását, a sebességmérő meghibásodást, a jegesedést és a pilóta hibáját tartják a legvalószínűbbnek a tragédia lehetséges okai közül. A terrortámadást a lap szerint nem sorolják ezek közé, de nem is vetették el véglegesen.

Az áldozatokat Moszkvában azonosítják majd. Hozzátartozóiktól Orszkban hétfőn kezdik meg a mintavételt.

Orszkban hétfőn gyásznapot tartanak, Moszkvában pedig a tragédia miatt törölték a hétfőre tervezett farsangi mulatságokat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.