Világ MTI 2017. december. 30. 11:40

Bekeményítenek a hatóságok szilveszterre Rómában

Az olasz főváros több pontján számíthatnak ellenőrzésekre a szilveszterezők. A belvárosba nem engedik be a teherautókat, a Piazza Navonára pedig legfeljebb 12 ezer embert engednek be egyszerre.

Az eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában a szilveszteri ünnepségek idejére – jelentette szombaton az APA osztrák hírügynökség.

A hírügynökség azt írja: az ókori Circus Maximus romjainál, ahol szilveszterkor koncertek és előadások lesznek, fémdetektorokat állítottak fel, és átvizsgálják az érkezőket. Emellett minden hídon és jelentősebb téren rendőrök őrködnek, a belvárosba pedig tilos teherautóval behajtani.

Az APA arról számol be, hogy a repülőtereken, pályaudvarokon, a metróban és a vatikáni Szent Péter téren is megerősítették a rendőri, katonai jelenlétet. Várhatóan az autópályákon, a bevásárlóközpontoknál és nagyobb szupermarketeknél is biztonsági ellenőrzésekre kell számítani.

Ezen kívül szabályozzák a bejutást a város központjában fekvő Piazza Navonán található karácsonyi és újévi vásárra, ahova legfeljebb 12 ezer embert engednek be egyszerre.

Ellenőrzésekre kell számítani a Spanyol lépcsőnél és a Trevi-kútnál is, ahova várhatóan rengeteg turista látogat majd el. Több székesegyháznál is szigorított biztonsági intézkedéseket vezettek be.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?