2017. december. 01. 06:11 MTI Utolsó frissítés: 2017. december. 01. 08:38 Világ

Újra megmozdult a föld Iránban, halottakról eddig nem jött hír

Az évtized legsúlyosabb földrengésének nevezték a novemberit Iránban. Most újabb erős földmozgást mértek ott, több település nehezen megközelíthető a romok miatt.

Erős földrengés rázta meg Irán keleti részét péntek reggel, de az első jelentések szerint nincsenek halálos áldozatai.

Az amerikai földtani intézet jelentése szerint a rengés 6-os erősségű volt, epicentruma 10 kilométeres mélységben volt Kermán város közelében. Néhány perccel később egy kisebb és mélyebben keletkezett földrengés követte.

A rengéseknek az első beszámolók szerint nincsenek halottjai, bár anyagi károkról már érkeztek jelentések. Az iráni média arról is beszámolt, hogy néhány utat eltorlaszoltak a földmozgás miatt keletkezett romok, így egyes településeket nehezen lehet megközelíteni.

Irán északnyugati részén nem egészen három héttel ezelőtt 500-nál is több emberéletet követelt egy 7,3-as erősségű földrengés.

Péntek reggel Pápua Új-Guinea térségében, a tengerpartnál is volt egy szintén 6-os erősségű földrengés. Egyelőre onnan sem érkeztek jelentések áldozatokról vagy jelentős károkról, és szökőárriadót sem rendeltek el.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.