Világ MTI 2017. november. 27. 05:29

Vörös riasztást adtak ki a turistaparadicsomban, megindult a kiürítés

A legmagasabb, négyes szintű, vörös riasztást adta ki hétfőn hajnalban az indonéz katasztrófavédelmi hatóság a Bali szigetén lévő Agung vulkán hét végén kezdődött kitörése miatt, és megkezdte a vulkán 8-10 kilométeres körzetében élő mintegy 100 ezer ember evakuálását.

A hatóság jelentése szerint az Agung szürke hamut szór a térségre, és 12 kilométeres távolságból kisebb, szórványos robbanások hallatszanak.

A kráterből az éjszaka lángok is felcsaptak, ami arra utal, hogy bármikor újabb kitörések történhetnek.

A vulkán szombat este egy alkalommal, majd vasárnap háromszor is kitört, kráteréből a hamu mintegy négyezer méteres magasságba lövellt fel, és térségében sűrű, fekete füst gomolygott.

A több mint 3 kilométer magas vulkán már szeptember közepén is egy küszöbönálló kitörés jeleit mutatta, emiatt a környékén fekvő falvakból több mint 130 ezer ember menekült el. Tevékenysége azonban később alábbhagyott, és sokan visszatértek lakóhelyükre, őket most elkezdik evakuálni.

Az Agung legutóbb 1963-ban tört ki, több mint 10 kilométeres magasságba lövellve ki hamuoszlopot. Az akkori vulkánkitörésben mintegy 1200 ember életét vesztette.

Az indonéziai Bali a Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagja, Jávától keletre, Lombok szigetétől nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a sziget déli részén található.

Bali nemzetközi repülőterét is leállították.

Az ausztrál Jetstar légitársaság már szombat este 9 járatot törölt. Emiatt utasok ezrei rekedtek a repülőtéren. A Jetstar azonban vasárnap azt közölte, hogy járatai többségét elindítja, mivel vezető pilótái szerint biztonságos a repülés. De arra figyelmeztettek, nagyon gyorsan változnak a légköri viszonyok, ezért nem kizárt, hogy törölnek járatokat - ez most bekövetkezett.

Hétfőn újra megnyitották a forgalom előtt a szomszédos Lombok szigetének repterét, amelyet előzőleg a vulkán által kilövellt hamufelhő miatt kellett lezárni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.