Világ hvg.hu 2017. november. 24. 19:35

Mégis megmentik Merkelt a német szocdemek?

Az elnök felszólítására az SPD is átértékeli eddigi álláspontját: akár koalícióra is készek Merkelékkel. De a végső szót a párt tagsága mondja ki.

Bár váltig állította az SPD, hogy inkább ellenzékbe vonul, nem folytatja a koalíciós kormányzást a CDU-val, most mégis fordulhat a kocka, miután nem sikerült összerakni a CDU–Zöldek–FPD Jamaica-koalíciót. Frank-Walter Steinmeier elnök ugyanakkor tisztázta, nem ír ki újabb választást, a pártoknak meg kell egyezniük.

Ezek után az SPD úgy látja, nyílt végű, nem feltétlenül a kormányzati szerepvállalásra irányuló tárgyalásokat kíván folytatni, azaz nem rögtön kormánykoalícióban gondolkodnak.

Az eddigi nyilatkozatok alapján az SPD-nek leginkább az okoz dilemmát, hogy a középen elhelyezkedő néppártok – CDU/CSU, SPD – nagykoalíciójának folytatása a széleken elhelyezkedő kisebb pártok további erősödéséhez, és a szeptemberi Bundestag-választáson jelentősen meggyengült kormánypártok hanyatlásának folytatódásához vezethet. Ráadásul nem is lehet biztosra venni, hogy sikerül újabb koalíciós szerződést kötni a CDU/CSU-val, mert a megállapodáshoz a tagság támogatását is meg kellene szerezni egy pártszavazáson, és a nagyjából 450 ezer fős tagság körében igen népszerűtlen gondolat a nagykoalíció folytatása.

MTI/EPA/Sascha Steinbach

De az előrehozott választás is hozhat egy még nagyobb SPD-bukást, illetve a szélsőséges pártok tovább erősödnek.

Elképzelhető egy Kenya-koalíció: a pártok színe (CDU/CSU: fekete, SPD: piros, Zöldek: zöld) alapján elnevezett koalíció "kreatív megoldás" lenne a Jamaica-koalíció bukására – írta a két befolyásos szociáldemokrata politikus egy nyílt levélben, amelyet Andrea Nahles-nek, a Bundestagban működő frakció vezetőjének címeztek.

És szóba jöhet egy CDU/CSU-vezetésű kisebbségi kormány külső támogatása is, bár Angela Merkel az eddigi nyilatkozataiban elutasította a kisebbségi kormányzás lehetőségét.

AFP / Christof Stache

Pénteken nap közben Martin Schulz a Twitteren közölte: Frank-Walter Steinmeier "drámai felszólítást" intézett a pártokhoz, hogy tárgyaljanak a kormányalakítás előmozdításáról, és az SPD eleget tesz ennek. Azonban az utolsó szó a tagságé, vagyis pártszavazást tartanak, ha dönteni kell arról, hogy kormányra lépjenek bármilyen koalíciós összetételben.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.