Világ MTI 2017. november. 21. 15:11

Angela Merkelt ritkán látni ennyire gondterheltnek – fotók

Rendkívüli helyzetbe és próbatétel elé került Németország a koalíciós egyeztetések kudarcával, de nem süllyedt válságba – közölte Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke kedden.

Nem szabad "történelmi összevetésekkel túlzottan felnagyítani a feladatot", amely "ugyan nagy, de megoldható" – mondta Wolfgang Schäuble a szeptemberben megválasztott Bundestag második ülésnapját megnyitó beszédében.

Az ülésen részt vett Angela Merkel kancellár, aki némelyik róla készült fotón nem meglepő módon kifejezetten gondterheltnek tűnt.

MTI / AP
MTI / AP

Vasárnap késő este kudarcba fulladtak Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról.

Wolfgang Schäuble ma azt mondta, a szeptember 24-i választások eredménye révén kezdettől fogva világos volt, hogy nehéz munka lesz a kormányalakítás. A folyamatnak az is része lehet, hogy valamely párt alapos mérlegelés után úgy dönt, mégsem lép szövetségre másokkal. Ezt azonban "meggyőzően indokolnia kell, különben az a benyomás keletkezik, hogy ki akar bújni a felelősség alól" – tette hozzá a Bundestag elnöke.

Egyben türelmet és méltányosságot kért a választóktól, mint mondta, a nyilvánosságnak megértéssel kell viszonyulnia aziránt, hogy a kormányalakítás igen összetett feladat, "számos érdeket, véleményt és érzékenységet kell összeegyeztetni a valóság korlátaival és végességével".

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.