Világ MTI 2017. november. 21. 05:59

Nem bír el egyedül a bűnbandáival Albánia

Az albán miniszterelnök levélben kérte az Európai Unió tagországainak segítségét a szervezett bűnözés elleni harcban.

Az AP hírügynökség hétfőn betekinthetett a levélbe, amelyben Edi Rama azt írta: a bűnbandák vezetőit el kell fogni és bíróság elé állítani, valamint el kell kobozni tőlük a törvényellenes tevékenységükből származó vagyontárgyakat.

Az albán bűnbandák vezetői közül csak keveseket tartóztatnak le és állítanak bíróság elé. A miniszterelnök szerint egyesek közülük vígan élnek az EU-tagországokban.

A szervezett bűnözés – főleg a kábítószer-kereskedelem – elleni küzdelem az egyik legnehezebb feladat, amellyel Albániának meg kell birkóznia. A balkáni ország jövőre szeretné elkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val.

Mint Edi Rama mondta, hazája ért el már sikereket abban, hogy ne tekintsék Európa "kannabiszfővárosának", többtucatnyi termesztőt tartóztattak le, és ültetvényeiket felszámolták. Az olasz pénzügyőrég helikoptereinek segítségével 88 ültetvényt számoltak fel az idén. 2014-ben Albánia déli részén egy akkora ültetvényt semmisítettek meg, amelynek az eladott termése az ország GDP értékének a harmadát tette ki.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.