Világ MTI 2017. november. 06. 08:58

Trump megszakértette a texasi ámokfutást

Az amerikai elnök szerint a vasárnapi texasi tömegmészárlás, amelyben egy ámokfutó 26 embert lőtt agyon, "elmezavar a legmagasabb szinten", és nem a fegyvertartási szabályokkal függ össze.

A tettes egy zavart elméjű ember volt az eddig megismert körülmények alapján – tette hozzá Trump, miután Abe Sindzó japán miniszterelnökkel közös hétfői sajtóértekezletén arról kérdezték újságírók, hogy milyen intézkedéseket tervez az ilyen esetek elkerülésére.

"Nagyon szomorú eset. Sok mentális probléma van az Egyesült Államokban, mint ahogy más országokban is" – jelentette ki.

Előtte Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését az áldozatokkal és családtagjaikkal, majd japán üzletemberekkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: "ördögi tett volt, amelyet azon a szent helyen követtek el, ahol az áldozatok és családtagjaik fohászkodtak. Szavakba sem tudjuk önteni azt a fájdalmat és gyászt, amelyet mindannyian érzünk, és elképzelni sem tudjuk azoknak a szenvedését, akik szeretteiket veszítették el." Az elnök hozzátette: "ilyen időkben" az amerikaiak azt teszik, amiben a legjobbak. "Összefogunk. Összekapaszkodunk, és könnyeinken és szomorúságunkon keresztül mutatjuk meg, hogy erősek vagyunk" – hangsúlyozta.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.