Világ MTI / hvg.hu 2017. november. 02. 16:36

Betiltották Brüsszelben a holland szélsőjobbos vezér „iszlám szafariját”

Brüsszel Molenbeek negyedében két szélsőjobbos, bevándorlásellenes politikus akart pénteken nagygyűlést tartani, de a polgármester nem akart balhét.

A brüsszeli Molenbeek negyed polgármestere rendeletben tiltotta meg, hogy Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője és Filip Dewinter, a szélsőjobboldali irányultságú, Vlaams Belang (Flamand Érdek) nevű párt flandriai parlamenti frakcióvezetője pénteken gyűlést tartson a városrészben – közölte a La Libre Belgique belga napilap csütörtökön.

A rendelet szerint Françoise Schepmans, Molenbeek polgármestere mindenfajta megmozdulást és gyülekezést megtiltott a városrészben, amit az MTI szerint javarészt muzulmánok laknak.

A polgármester azt mondta: el akarják kerülni az atrocitásokat, ezért nem engedélyeznek semmilyen rendezvényt.

Geert Wilders és Filip Dewinter péntekre "iszlám szafari" címmel hirdettek gyűlést, megfogalmazásuk szerint "dzsihadista fővárosban".

A hollandiai mecsetek bezárását és a Korán hollandiai betiltását követelő Wilders többször kapott már halálos fenyegetést, mert korábban egyebek mellett az erőszak vallásának nevezte az iszlámot, amely szerinte a legnagyobb veszélyt jelenti Hollandiának. A politikust a holland bíróság tavaly decemberben bűnösnek találta gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában.

A Brüsszel belvárosához közel első Molenbeek negyedet a brüsszeli iszlamisták fellegvárának tartják. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben végrehajtott merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között, a szálak egyebek mellett a brüsszeli Molenbeek negyedbe vezettek – teszi hozzá az MTI.

Geert Wilders Twitter-oldalán is közzétette a pénteki rendezvényük betiltásáról szóló rendeletet. „Dokumentum a megadásról. Képviselők betiltva. Iszlám és terror engedélyezve. Molenbeek iszlámállam” – kommentálta.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.