Világ MTI 2017. október. 20. 07:21

Lecserélnek egy volt konföderációs elnököt Obamára

Barack Obama volt elnök nevét veszi fel Mississippi állam fővárosában, Jacksonban az amerikai polgárháború egyik fontos déli szereplőjéről elnevezett általános iskola – írta csütörtökön egy helyi lap.

A Jefferson Davis iskola vezetése úgy döntött, hogy a szülők és a pedagógusok kérésére az intézmény nevet változtat: törli a polgárháborús idők konföderációs elnöke, Jefferson Davis nevét, és helyette az Egyesült Államok 44. elnöke, Barack Obamaét veszi fel.

A döntést az iskola oktatói és szülői közössége együttesen hozta meg, és kérte az intézmény vezetőit a névváltoztatásra.

A The Clarion-Ledger című helyi újság tudósítása szerint a döntést valószínűleg elősegítette, hogy az országban hosszú hetek óta vita dúl az 1861 és 1865 közötti polgárháború és szereplői megítéléséről, valamint egyes polgárháborús szereplők szobrainak közterekről történő elszállításáról.

A cikkben emlékeztettek arra is, hogy a névváltoztatást kérő iskola diákjainak 98 százaléka afroamerikai. A lapnak Janelle Jefferson, a szülők és a tanárok együttes munkaközösségének vezetője azt mondta, az iskola most majd olyan személyiség nevét viseli, aki "maradéktalanul megtestesíti a helyi családok eszményeit és felfogását".

A Déli Szegénység és Törvényesség Központ nevű, emberi jogi ügyekkel foglalkozó szervezet adatai szerint az Egyesült Államokban több mint száz állami iskola viseli az egykori konföderációs elnök, Jefferson Davis nevét.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.