Az indonéz Choirul Hudát mozdulatlanul vitték le a pályáról.
Az indonéziai 38 éves focikapus, Choirul Huda vasárnap vesztette életét, miután a helyi első osztályban rendezett meccsen ütközött egy másik játékossal – írja a BBC.
Huda klubja, a Persela FC közölte, az ellenfél egyik játékosával való ütközésben a kapus mellkasát és alsó állkapcsát érte behatás, de az első vizsgálatok nem zárták ki a fej- és nyaksérülést sem.
A meccsről készült felvételeken azt látni, hogy a kapus a kapuból kiszaladva ütközött az ellenfél, a Semen Padang egyik játékosával, aki végül átesett rajta, de Huda a földön maradt. Az ütközés után a kapus még feltérdelt, bár láthatóan rosszul volt, és az állkapcsát is fájlalta, de utána már mozdulatlanul vitték le a pályáról hordágyon.
A pálya szélén megpróbálták újraéleszteni, de végül a kórházba szállítás után halottnak nyilvánították, miután már egy órája próbálkoztak az újraélesztésével, sikertelenül. Az orvosok szerint az ütközéstől végül leállt a légzése és a szíve is.