Világ MTI 2017. szeptember. 14. 16:48

Visszavonhatják a mianmari Nobel-békedíjas európai díját?

Az Európai Parlament képviselői a nem uniós polgároknak és szervezeteknek az emberi jogok védelméért odaítélhető Szaharov-díj visszavonhatóságát fontolgatják olyan esetekben, amikor a díjazott a kitüntetését követően megsérti a díj feltételeit.

Az egyebek mellett Nobel-békedíjas és az Európai Parlament Szaharov-díjával kitüntetett Aung Szan Szú Kji mianmari állami tanácsadónak határozottan el kell ítélnie a faji és vallási gyűlölet alapján kirobbant konfliktust, az érintett kisebbség tagjainak megkülönböztetését és az ellenük folytatott harcot - közölték az EP-képviselők a csütörtöki strasbourgi plenáris ülésükön a mianmari rohingya kisebbséget érő támadásokkal kapcsolatban.

Szerintük Aung Szan Szú Kji felelős az országában kialakult, a kisebbség tagjait érintő hátrányos megkülönböztetés és konfliktus miatt.

Felidézték, hogy a Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítéli oda az uniós parlament, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.

A képviselők csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban arra szólították fel a mianmari katonai és biztonsági erőket, hogy vessenek véget a rohingya kisebbség tagjai elleni támadásoknak, gyilkosságoknak, zaklatásoknak és a sorozatos nemi erőszaknak.

A mianmari hatóságok minden visszaéléstől kötelesek megvédeni minden civilt megkülönböztetés nélkül és azonnali hozzáférést biztosítani a humanitárius segélyszervezeteknek a konfliktus sújtotta területekhez - tették hozzá.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az ülésen azt mondta, a biztonsági erőknek tartózkodniuk kell a fegyvertelen civil lakosság ellen folytatott erőszaktól, az elkövetőket a jogállamisággal összhangban felelősségre kell vonni és biztosítani kell a humanitárius segítségnyújtás lehetőségeit. 

Mianmar Arakán nevű államában több mint egymillió, főként muzulmán, kisebb részben hindu vallású rohingya él. A kormány a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket, nem hajlandó állampolgárságot adni nekik, így jogfosztottak, utazásukat korlátozzák.

Az 56 milliós Mianmar lakosságának nagy része buddhista. Bangladesben is egyre ellenségesebben viszonyulnak az ott élő több mint 400 ezer rohingyához, akik az 1990-es években menekültek a szegény ázsiai országba.

A szövetségi államban legalább 250 ezer ember nem jut élelmiszersegélyhez, miután a mianmari hadsereg és a rohingyák közötti harcok miatt az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) felfüggesztette az élelmiszerosztást.

A helyzet feszült az északnyugati országrészben a humanitárius szervezetek számára, amióta a gyakorlatilag az Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas egykori ellenzéki vezető által irányított kormány megkérdőjelezte a működésüket, arra hivatkozva, hogy a lázadók táborában élelmiszercsomagokat találtak.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.