Világ MTI 2017. július. 24. 21:05

Kiállt újságírók elé Trump oroszokkal beszélő veje, de kérdezni nem lehetett

Trump veje szenátusi meghallgatása után is nyilatkozott, de röviden, és csak azt mondta el, amit ő szeretett volna.

Nem tartott fenn "helytelen kapcsolatokat" orosz tisztségviselőkkel – ezt mondta újságírók előtt az amerikai elnök veje és tanácsadója hétfőn Washingtonban. Jared Kushner rövid nyilatkozatot tett riporterek előtt a Fehér Házban azután, hogy véget ért zárt ajtók mögött tartott szenátusi meghallgatása.

A tanácsadó nem beszélt a meghallgatás részleteiről, lényegében megismételte a meghallgatás előtt tett írásos nyilatkozatát. Úgy fogalmazott: "nagyon világos" akar lenni. Hangsúlyozta: "Nem játszottam össze Oroszországgal, és a kampánycsapatban sem ismerek senkit, aki ezt tette volna".

Az elnök veje hozzátette: orosz személyekkel nem voltak "helytelen kapcsolatai", valamennyi cselekedete "megfelelő" volt egy "nagyon sajátos kampány" körülményei között. Donald Trump azért győzött a tavalyi elnökválasztáson, mert "okosabb kampány" folytatott, mint vetélytársa, Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje, ezért szerinte minden más értelmű sugalmazás megpróbálja "nevetségessé tenni" azokat, akik Donald Trumpra voksoltak – tette hozzá.

Jared Kushner rövid nyilatkozata után az újságírók nem tehettek fel kérdéseket.       

A Fehér Ház tanácsadójaként tevékenykedő Jared Kushnert körülbelül három órán keresztül hallgatta meg a szenátus hírszerzési bizottsága az oroszországi kapcsolatairól. A testület a tavalyi elnökválasztási folyamatot érintő orosz beavatkozásokat vizsgálja, hasonlóan a képviselőház hírszerzési bizottága és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által folytatott vizsgálatokhoz.

A hétfői meghallgatást zárt ajtók mögött tartották, Kushner előtte írásos nyilatkozatot tett közzé, amelyben cáfolta, hogy titokban kommunikációs csatornát tartott volna fenn Szergej Kiszljak volt orosz nagykövettel.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.