Világ hvg.hu 2017. július. 05. 09:55

Trudeau emberére akadt a zoknimániában

Írország miniszterelnöke felvette a kesztyűt. Illetve zoknit.

Kedden Dublinban találkozott Justin Trudeau kanadai miniszterelnök frissen megválasztott ír kollégájával, Leo Varadkarral. Trudeau az utóbbi időkben bonyolított tárgyalásain többek között színpompás zoknijaival hívta fel magára a figyelmet: viselt Star Wars-mintás zoknit és a NATO emblémájával díszítettet is. Dublinba azonban nem készült ilyesmivel, ellentétben vendéglátójával.

Leo Varadkar ugyanis kanadai motívumokat – hagyományos viseletű katonákat és juharfaleveleket ábrázoló zokniban várta Trudeau-t, amivel el is büszkélkedett közös sajtótájékoztatójukon.

AFP / Paul Faith

A 38 éves, félig indiai, meleg ír politikus nemcsak ezzel, hanem pragmatikusan liberális irányvonalával is illeszkedik abba az újonnan feltűnt nyugati nemzedékbe, amelynek a már közeli barátságba került Trudeau és az új francia elnök, Emmanuel Macron a vezéralakjai.

A két ország vezetői természetesen nemcsak divatbemutatót rendeztek. Mindketten megerősítették elkötelezettségüket a Kanada és az Európai Unió között létrejövő szabadkereskedelmi egyezmény mellett, amelyet az EU országainak egyenként kell ratifikálnia.

Beszéltek arról is, hogy országaik helyzete hasonlít, amennyiben mindketten közvetlen szomszédai egy-egy olyan nagyhatalomnak (az Egyesült Államoknak, illetve Nagy-Britanniának), amely Trump elnökségével és a Brexittel "sajátságos úton indultak el". Ugyanakkor mint az ír kormányfő megjegyezte, éppen Amerika befelé fordulása adott lehetőséget Trudeau-nak és Kanadának, hogy a világpolitika erőteljesebb formálójaként léphessen fel.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.