Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Élete főműve a német újraegyesítés volt, álma pedig a minél egységesebb Európa – Helmut Kohl volt német kancellár gőzhengerként ment előre a nagypolitikában, kiváló érzékkel fedezte fel "a pillanatokat", terveit akkor is megvalósította, ha tudta, hogy belebukhat. Pénteken az elmúlt fél évszázad alighanem legnagyobb hatású német politikusa távozott.
A 87 éves korában elhunyt Helmut Kohl, akit már életében az „egység kancellárja” eposzi jelzővel emlegettek, a történelem kegyeltje volt. 1982-ben úgy lett kancellár, hogy sem akkor, sem azóta nem lehetett azt mondani, hogy bármely tekintetben nagyobb formátumú politikus lett volna, mint a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott elődje, a szociáldemokrata (SPD) Helmut Schmidt. De a szociáldemokraták, az SPD akkori koalíciós partnere, a liberális szabaddemokraták (FDP) vezetése, mindenekelőtt Hans-Dietrich Genscher és Otto Graf Lambsdorff úgy ítélték meg, egy másik nagy párt oldalán jobban tudják érvényesíteni érdekeiket, s ezért átálltak a keresztény uniópártok oldalára.
Kohl politikusi taktikai érzékét, mondhatni nagyságát mindazonáltal jól mutatja, hogy nem elégedett meg a parlamenti szavazás eredményével, s nem akart csak a politikai árulásnak is minősített koalícióváltás árán kancellár lenni, hanem öt hónap múlva kiírták a parlamenti választást, amit magabiztosan meg is nyert.
Innentől kezdve négy cikluson keresztül volt előbb az NSZK, aztán az egyesített Németország kancellárja úgy, hogy sokak szemében már szinte természeti törvénynek tűnt, hogy a bonni kancelláriába Helmut Kohlnak állandóra szóló bérlete van. Sőt, sok jel szerint ezt ő is így gondolta, s nemcsak a bonni, hanem a tervezett berlini kormányzati központ tekintetében is. Miután a német parlament 1992-ben megszavazta, hogy újra Berlin legyen a főváros, megkezdődtek a kormányzati negyed építkezései is, amit nagy figyelemmel kísért. Az új kancellária épületébe azonban a választást 1998-ban megnyerő Gerhard Schröder költözhetett be, aki végigjárva új munkahelyét ironikusan meg is jegyezte: hát látszik, hogy ezt egy számmal nagyobbra tervezték.
A csaknem két méter magas, százkilós, évente ausztriai fogyókúrán részt vevő, majd az ott leadott kilókat gyorsan fölszedő Kohl – Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök mesélte anno, hogy a határnyitási titkos tárgyalás alatt egy egész tál szendvicset bekebelezett – már megjelenésével is tekintélyt parancsolt. Mellette mindenki kicsinek, törékenynek látszott. S a nagypolitikában is úgy ment előre, mint a gőzhenger.
Rendkívüli érzéke volt a politikai pillanatok kihasználására. A német újraegyesítés tízpontos programjának váratlan bejelentése 1989 novemberében éppen úgy ezt mutatja, mint az a látszólag apró közjáték, hogy egy hónappal későbbi budapesti látogatását lerövidítette, mikor hírét vette, hogy Francois Mitterrand akkori francia elnök hivatalosan az NDK-ba látogat. Azonnal hazarepült, majd egy nappal a francia előtt ő tett hivatalos látogatást Kelet-Berlinben és Drezdában. Ahol egyébként olyan elsöprő lelkesedés fogadta, mint azóta egy német politikust sem.
Más kérdés, hogy nem sokkal később, immár az újraegyesített Németországban, egészen pontosan Halléban tojással dobálták meg az addigra csalódott, s munkanélküliséggel küszködő ex-NDK-s polgárok. De az is Kohl személyiségképéhez tartozik, hogy nem megijedt és elszaladt, hanem nekiindult a tojásdobálók felé, s ha testőrei nem fogják le, tán még össze is verekszik velük.
Merthogy a német újraegyesítés élete főműve volt, s nem tűrte, ha ezt bármilyen formában kétségbe vonták. A másik nagy cél, ami mindvégig szeme előtt lebegett, Európa egységének minél nagyobb mértékű kiterjesztése. Ez még hatalompolitikai megfontolásait is felülírta – ha még ezt így nem is vette számításba. Amikor 1998 tavaszán az akkori Európai Közösség állam- és kormányfői – élükön Helmut Kohllal – eldöntötték az euró mint közös valuta bevezetését, ez a német közvélemény nagyobbik felének ellenére történt. Aztán meg is lett az eredménye: bár győzelmet remélve indult el az ötödik kancellárságért, 1998 őszén át kellett adnia a hatalmat.
Ha politikailag a történelem kegyeltje volt, magánéletére ez csak korlátozottan érvényes. Hosszú időn keresztül felesége, Hannelore és két fia, Peter és Walter alkották családját, s amennyiben egy elfoglalt, sokat utazó politikus számára lehetséges, élték feltűnés nélküli polgári életüket. Miután súlyos betegségben szenvedő felesége, aki sokat volt egyedül otthonában, holott akkor Kohlnak már nem volt semmi komoly tisztsége, öngyilkos lett, megváltoztak körülményei. 2008-ban feleségül vette a nála 34 évvel fiatalabb Maike Richtert. Elszigetelten élt (kevés nyilvános szerepléseinek egyike volt, amikor tavaly áprilisban meglátogatta őt Orbán Viktor miniszterelnök, aki pénteken a Facebookon búcsúzott tőle), egykori barátaival megszűnt a kapcsolata, fiait – mint azt egyikük a közelmúltban elpanaszolta – be sem engedték hozzá.
