Világ MTI 2017. május. 07. 11:35

Franciaország ma elnököt választ, Macron az esélyes

Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő diadalát vetítik előre) vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben.

Franciaország tengerentúli területein és megyéiben, illetve a nem Európában tartózkodó 1,3 millió választópolgár számára közép-európai idő szerint már szombat délben megkezdődött az elnökválasztás második fordulója. Az anyaországban vasárnap reggel 8 órakor nyitottak ki a szavazóhelyiségek. Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni. Az első hivatalos eredmények este 8 órától várhatók.

A pénteken éjfélkor életbe lépett kampánycsend előtt nyilvánosságra hozott utolsó felmérések az egy éve alakult és magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Lendületben!) nevű saját politikai mozgalmát vezető, 39 éves Emmanuel Macron biztos győzelmét jelzik. A leköszönő Francois Hollande szocialista államfő volt tanácsadója, majd gazdasági minisztere 61,5-62 százalékos támogatottsággal győzheti le a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjét. A 48 éves Marine Le Pennek a szavazatok 38-38,5 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.

Macron kampánystábja péntek este azt közölte, hogy "jelentős és összehangolt számítógépes támadás" áldozata lett, ennek következtében több tízezer levél, fénykép és más belső dokumentum került nyilvánosságra a közösségi médiában. Értékelésük szerint a támadás "a demokrácia destabilizálására irányul, ahogy az az Egyesült Államokban is történt a legutóbbi elnökválasztás alatt".

Az elnökválasztási kampányt ellenőrző országos bizottság (CNCCEP) azt kérte a francia sajtótól, hogy ne közöljék a belső levelezésnek a tartalmát, mert az bűncselekménynek minősülhet, egyrészt mert hamis tartalmak is lehetnek e kiszivárogtatott szövegek között, másrészt pedig az érvényben lévő kampánycsendet is megsérthetik.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.