Világ MTI 2017. március. 22. 05:45

Májusban lesz a brüsszeli NATO-csúcs, ahová Trump is érkezik

Május 25-én először találkozhatnak együtt a többi 27 tagállam vezetői a januárban beiktatott amerikai elnökkel.

Donald Trump  elődeinél élesebb hangnemben követelte többször, hogy a NATO európai tagjai járuljanak hozzá nagyobb mértékben a szövetség védelmi képességeihez. Korábban már Trump is jelezte, hogy tavasszal részt vesz majd egy brüsszeli NATO-csúcson, de eddig nem volt kitűzve a csúcsértekezlet pontos időpontja – most bejelentették, hogy május 25-én lesz.

A vezetők "megvitatják, hogyan igazodjon a NATO az új biztonsági környezethez, beleértve azt is, hogy milyen szerepet játsszon a terrorizmus elleni küzdelemben, és annak fontosságát, hogy a terhek jobb elosztása érdekében növelni kell a védelmi kiadásokat" – húzta alá Oana Lungescu, a NATO szóvivője.

Trump korábban elavultnak nevezte a NATO-t, mert szerinte nem játszik elég nagy szerepet a terrorizmus elleni harcban, emellett elnökké választása előtt a kampányban felvetette annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok csak azokat az országokat hajlandó megvédeni, amelyek teljesítik kötelezettségeiket a védelmi kiadások terén. Később Donald Trump feltétlen támogatásáról biztosította az Egyesült Államok összes észak-atlanti szövetségesét, ahogyan az egyébként a NATO-t létrehozó Washingtoni Szerződésben is szerepel.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.