Világ MTI/hvg.hu 2017. március. 10. 14:08

Több mint két kilós tumort vettek ki egy kislány szájából

Szenegál orvosai nemzetközi egészségügyi szervezetekhez fordultak segítségért, hogy a szomszédos Gambiában élő kislány életét megmentsék. Végül az Egyesült Államokban operálták meg a 12 éves lányt, és a műtét jól sikerült.

Több mint két kilogrammos daganatot operáltak ki egy 12 éves gambiai kislány szájából amerikai sebészek. Azt mondták, ez volt az egyik legnagyobb tumor, amellyel valaha dolguk volt.

A jóindulatú daganat akadályozta Janet Sylvát az evésben és olyannyira megnehezítette légzését, hogy a szakemberek attól féltek, a kislány egy éven belül meghal, ha nem lépnek közbe. Állapota miatt Janet megszakította iskolai tanulmányait, és egy sálat tekert az arca köré, hogy elrejtse a hatalmas daganatot.

"Saját testének foglya volt" - mondta David Hoffman Staten Island-i sebész, aki tavaly szerzett tudomást Janet állapotáról, miután a Gambiával szomszédos Szenegál orvosai nemzetközi egészségügyi szervezetekhez fordultak segítségért, hogy a kislány életét megmentsék.

Az operációt végül január 16-án végeztek el a New York állambeli North Shore University Hospital vezető plasztikai sebészeként dolgozó Armen Kasabian vezetésével. A 12 órás beavatkozás során nem csupán eltávolították a tumort, hanem újjáépítették a lány állkapcsát a lábából vett csontdarab segítségével.

Az orvosok háromdimenziós képalkotó eljárást alkalmazva készítettek modelleket a páciens szájáról a tumorral együtt, és ezeken gyakoroltak a műtétre. A beavatkozást ingyen végezték el.

Kasabian és Hoffman tisztában voltak azzal, hogy mindössze egyetlen esélyük van, mivel Janet és édesanyja, Philomena csak rövid ideig maradhatnak az Egyesült Államokban.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy, ha a kislány az Egyesült Államokban élne, akkor nem fajulhatott volna idáig a helyzet. "Ez nem történhetett volna meg - hangsúlyozta Kasabian. - Ez a tumor három éven át növekedett, és odaát senki sem foglalkozott vele. Itt már akkor megműtötték volna, amikor még kisebb és kezelhetőbb volt".

Janet és az édesanyja a jövő héten repülnek vissza Gambiába. Az Egyesült Államokba szállításukról, elszállásolásukról és vízumukról a Global Medical Relief Fund New York-i civil szervezet gondoskodott.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?