Világ MTI 2017. február. 20. 07:43

Dúl a diplomáciai háború Kim Dzsong Un féltestvérének halála után

Malajzia berendelte a Kuala Lumpur-i külügyminisztériumba Észak-Korea nagykövetét, és konzultációra hazarendelte saját nagykövetét Phenjanból a Kim Dzsongnam halálával kapcsolatos kijelentések miatt.

"A miniszter leszögezte, hogy a haláleset Malajzia területén történt, körülményei tisztázatlanok, ezért a malajziai hatóságok felelőssége kivizsgálni a halál okát" – közölte a Kuala Lumpur-i külügyminisztérium a nagykövet berendelése után.

Phenjan kijelentette, hogy bármi legyen is a vizsgálat eredménye, nem fogja elfogadni, Kang Csol észak-koreai nagykövet pedig arról beszélt, hogy Malajzia idegen hatalmakkal játszik össze. Ez Kuala Lumpur szerint alaptalan vádaskodás, az ázsiai ország pedig a lejáratására irányuló minden próbálkozást nagyon komolyan vesz – olvasható a külügyminisztérium kommünikéjében.

Kim Dzsongnamot, a néhai diktátor, Kim Dzsongil legidősebb fiát egy hete gyilkolták meg a Kuala Lumpur-i repülőtéren. Két nő valamilyen mérgező folyadékot kent vagy fújt az arcába. Egyikük azt vallotta, azt hitte, hogy kandi kamerás beugratásba vonták be. Négy embert, köztük egy észak-koreai férfit őrizetbe vettek Malajziában. Az ottani hatóságok szerint négy észak-koreai gyanúsított még a gyilkosság napján elmenekült az országból, és visszatért Phenjanba.

A japán Fuji TV hétfőn közzétette azokat a felvételeket, melyeken állítólag Kim Dzsongnam megmérgezése látható. A biztonsági kamerák sokszor szemcsés és elmosódott képein az látszik, hogy két nő megközelít egy férfit, és egyikük hátulról átnyúl a feje fölött, és valamit pár másodpercre rászorít a szájára. Ezután a két nő nyugodtan elsétál.

Később az is látszik, hogy a férfi a szemeire mutatva segítséget kér a reptér dolgozóitól, akik orvoshoz kísérik. Kim nem sokkal később már halott volt. A malajziai hatóságok hétfőn úgy nyilatkoztak, hogy a boncolás eredménye akár már szerdára elkészülhet.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.