Világ 2017. január. 29. 10:45

Leégett egy mecset Trump pénteki rendelete után

Nem tudni, hogy gyújtogatás történt-e a texasi Victoria város iszlám központjában. A helyi muszlimok már az újjáépítéséről beszélnek .

Az Indentites Mic azzal számol be az esetről, hogy megvan Trump pénteki muszlimellenes rendeletének első áldozata: a Texas állambeli Victoria Iszlám Közösség leégett mecsetéről kerültek ki Twitter-képek az oldalra.

Ám egyelőre nem villágos, hogy a rendeletnek és a tűzesetnek van-e köze egymáshoz. A tűz okairól semmit nem tudni, az biztos, hogy a tűzoltók az épületben nem találtak senkit. Az oltást vezető szakember elmondása szerint intenzív, nehezen kontrollálható tűzzel találták szemben magukat.

A központ vezetője a MIc-nek azt mondta, hogy újjáépítik az épületet, amint ahhoz a források rendelkezésre állnak. A gyűjtést meg is kezték a 450 ezer dollárra kalkulált munkához, néhány óra alatt 34 ezer dollár már össze is gyűlt.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.