Világ MTI/hvg.hu 2017. január. 27. 08:23

Putyin beszél majd Trumppal, mielőtt Budapestre jön

Budapesti látogatása előtt néhány nappal az orosz elnök telefonon beszél majd Donald Trumppal - erősítette meg mindkét államfő hivatala. Arról nem szólnak a hírek, hogy ki kezdeményezte a kapcsolatfelvételt.

Hivatalba lépése óta először telefonon beszél majd szombaton Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel – jelentette az amerikai média, majd merősítette ezt pénteken Moszkvában a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov is.

Arról nem szólnak a hírek, ki kezdeményezi a hívást.

A két ország viszonya Barack Obama most leköszönt elnök második ciklusa alatt a hidegháború óta nem látott mélypontra süllyedt. Washington az ukrajnai és a szíriai beavatkozás és az emberi jogok oroszországi helyzete miatt bírálta Moszkvát, emiatt szankciókat is bevezetett vele szemben. Majd az elnökválasztás után az Egyesült Államok nyíltan azzal vádolta meg az orosz vezetőket és személyesen Vlagyimir Putyint, hogy beavatkozott a tavaly novemberi választásba, hogy ne Hillary Clinton demokrata párti jelölt, hanem Trump győzzön.

Donald Trump már a kampányában világossá tette, hogy javítani szeretné az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát. Egy interjúban arról is beszélt, hogy elképzelhetőnek tartja a szankciók egy részének megszüntetését, ha Oroszország engedményeket tesz a nukleáris leszerelés terén. Rex Tillerson olajiapri cégvezetőt, Putyin barátját nevezte ki külügyminiszternek, és – a hírek szerint az új irányvonal miatt – szerdán felmondott több vezető tisztségviselő a külügyminisztériumban.

Az új amerikai elnök a Twitteren nemrég azt írta: csak a hülyék gondolják azt, hogy Oroszországgal jóban lenni rossz dolog.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.