Világ MTI 2016. december. 28. 11:29

Tengerbe zuhant orosz gép: megvan a második feketedoboz is

A fő fedélzeti adatrögzítőt kedden emelték ki a Fekete-tengerből. Egy Moszkva melletti tudományos kutatóintézetébe vitték, hogy elemezzék az adatokat.

Az orosz védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy kiemelték a Fekete-tengerből a hét végén lezuhant orosz Tu-154-es utasszállító repülőgép második adatrögzítő berendezését.

A mentők korábban megtalálták a repülőgép farkában található, a gép paraméreteit rögzítő két berendezést, és az egyiket a búvároknak már korábban felszínre hozták.

A fő fedélzeti adatrögzítőt kedden emelték ki és szállították a tárca Moszkva melletti tudományos kutatóintézetébe, hogy elemezzék a rajta tárolt adatokat. A pilóták beszélgetéseit rögzítő berendezés jó állapotban volt, szakértők szerint lehetséges az adatelemzés.

A mentők szerda délelőttig a gép több mint 12 nagyobb és 1547 kisebb darabját találták meg, ebből 567-et felszínre emeltek – tájékoztatta a TASZSZ orosz állami hírügynökséget egy nevének elhallgatását kérő rendvédelmi illetékes.

Eddig 17 holttestet és 223 emberi maradványt találtak a szerencsétlenség körzetében.

A katasztrófa helyszínén, Szocsi térségében huszonnégy órában folyik a kutatás. A munkálatokban szerdán több mint 3600 ember és több mint 500 műszaki egység vett részt Szocsi térségében. A búvárok naponta több mint 30 merülést hajtanak végre – közölte a védelmi minisztérium.

Az orosz védelmi minisztérium gépe a szíriai Latakiába tartott fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel, amikor vasárnap reggel a Fekete-tengerbe zuhant két perccel a felszállás után. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. Az orosz hatóságok szerint terrorcselekmény nem szerepel szerencsétlenség fő lehetséges okai között.

Az összes Tu-154-et a földre parancsolták Putyinék

Lapunk olvasóinak egynegyedét kifejezetten nyomasztja, hogy nincs módjában takarékoskodni nyugdíjas éveire. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy az állami nyugdíj semmire sem lesz elég.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.