Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Bécsi kormánykörök kezdenek beletörődni egy szabadságpárti elnök gondolatába. Persze mindig jöhetnek meglepetések. A fő kérdés azonban immár nem is az, nyer-e Norbert Hofer most vasárnap. Mert ha veszít is, pártja mindenképp magasan vezeti a népszerűségi listákat.
Az idei év Ausztriában az elnökválasztásról szólt. Miután a májusi második fordulót a vesztes szabadságpárti jelölt, Norbert Hofer sikeresen támadta meg az Alkotmánybíróság előtt, az osztrákok harmadszorra is szavazhatnak. Az ismétlés sem sikerült azonban zökkenőmentesre, így az eredetileg október másodikára tervezett „harmadik fordulót” egészen december negyedikéig ki kellett tolni. Ha ezúttal minden jól megy, Ausztria népe az év végére végre választ kaphat arra a kérdésre, amely egy éve uralja az alpesi ország belpolitikáját: meg tudja-e a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szólítani a szavazók több mint felét?
Törések az osztrák politikában
Az idei elnökválasztás mindenképp történelmi lesz. Soha a második köztársaság történetében nem fordult elő, hogy ne a két „nagy“ párt, a szocdem SPÖ vagy a konzervatív ÖVP egyike adja az államfőt. Idén azonban jelöltjeik már az első fordulóban elvéreztek, és két rendszerkritikus jelölt jutott tovább. Nem csak Norbert Hofer, az FPÖ politikusa, de a Zöldek egykori elnöke, a balliberális közgazdászprofesszor, Alexander Van der Bellen is a nagykoalícióval szembeni elégedetlenséget fejezi ki.
Noha Ausztria az Európai Unió egyik leggazdagabb tagállama, ahol a fizetések vásárlóértéke a németországit is meghaladja, növekszik a düh. Egyrészről a középosztály attól fél, hogy nem tudja tartani a jólétét, különösen a kelet-európai munkaerő jelentette bérversenyben. Másrészről sokak egyszerűen unják a nagykoalíció politikai állóvizét, amelyet csak a koalíciós partnerek álvitái és megoldatlan veszekedései kavarnak fel néha. Nem biztos azonban, hogy a populista, idegenellenes Norbert Hofer vagy a megfáradt, lassú Van der Bellen jelentheti a sokak által várt megújulást. Az első fordulóban a polgári szavazók nagy része a korábbi legfelső bírósági elnököt, a liberális-konzervatív Irmgard Grisst választotta, aki mögé rövid idő alatt felsorakozott egy széles, valóban civil mozgalom. Pár százalékon múlott csak, hogy végül nem ő, hanem a zöld Van der Bellen lett Hofer kihívója.
Hofert hivatalosan csupán egyetlenegy párt támogatja ugyan, mégpedig az FPÖ, Van der Bellen egyáltalán nem bízhat a matematikában, és nem számíthat mindenki más szavazatára. Az ÖVP konzervatívabb szavazói vagy a szocdemek számos munkáshíve titokban szimpatizál azért az FPÖ egyszerű megoldásaival. Az ÖVP kifejezetten megosztott: a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője Hoferre készül szavazni, míg számos egykori elnöke Van der Bellen mellett kampányol.
Van der Bellen és Hofer küzdelme számos társadalmi törésvonalat hívott elő, amelyek felülírják a pártszimpátiákat: Van der Bellen mögött főleg a tanultabb, jobb módú, városi szavazók sorakoztak fel, de őt támogatja a nyugati, katolikus tartományok, Tirol és Vorarlberg népe is. Bécsben pedig a zöld professzornak majdnem hetvenszázalékos a tábora. Hofer ezzel szemben már májusban is tarolt a munkások, az érettségivel sem rendelkezők és a keleti tartományok, főleg a magyar határ melletti Burgenland lakói között.
Norbert Hofer az FPÖ szélsőjobboldaláról jön: a burgenlandi születésű politikus azon körökhöz tartozik, amelyek tagadják az osztrák nemzet létét, és kizárólag németnek érzik magukat. Még a kampányban is azzal fenyegetőzött, hogy „csodálkozni fognak, mi minden lesz majd itt lehetséges”, s tény, hogy az osztrák államfői jogkörök elég széles mozgásteret biztosítanak. Hofer államfőként például akár el is zavarhatja a jelenlegi nagykoalíciót, hogy egy idő előtti választással hozza előre az FPÖ győzelmét és Heinz-Christian Strache pártelnök kancellárságát. Noha Hofer egykoron az EU-ból is kivezette volna Ausztriát, mostanra már visszatáncolt ebből a véleményéből, mert a Brexit káosza után rohamosan zuhant azok aránya, akik Ausztriában is támogatnának egy EU-kilépést. Van der Bellen megpróbálta az egész kampányát erre felhúzni – mondván: aki az EU-ban akar maradni, annak Hofer ellenében kell szavaznia –, de mivel az FPÖ sem vezetné már ki az országot az EU-ból, ez a téma nem tudott eléggé mozgósítani a zöld jelölt mellett.
Van der Bellen belefáradt
Van der Bellen mindazonáltal maga is egy protestjelölt. Hofer az antielitista protestszavazókra, Van der Bellen pedig az antipopulista protestszavazókra számít. Főleg azoknak a jelöltje a zöld közgazdász, akik Hoferből nem csak a joviális külsőt, az elmaradhatatlan öltönyzseb-kendőt és a bárgyú vigyorgást látják. Az amúgy baloldali Van der Bellen mögé ezért sorakozott fel egy igen színes tábor: a bécsi katolikus érsektől a szocdem kancelláron át baloldali művészekig sokan benne bíznak. Azonban nem csak az a gond, hogy e tábor túl színes: Van der Bellen egyszerűen túl fád hozzá. Lassú, vontatott, ellentmondásokkal teli beszéde nem csak bölcsnek, de bizonytalannak is hat. Hofer mindenképp dinamikusabb, mint a hetvenkét éves, holland-orosz menekültcsaládba született környezetvédő.
A felettébb elhúzódó kampányt Hofer fáradhatatlanul vitte végig, Van der Bellen viszont már láthatóan nagyon unja az egészet. Mintha már maga sem bízna a győzelmében, sőt talán már nem is igen akarja azt. A bécsi kormánykörök is kezdenek abba beletörődni, hogy Ausztriát az elkövetkező öt évben esetleg egy szélsőjobboldali politikus elnökli. Ha ugyanis lehet hinni a közvélemény-kutatásoknak, akkor Norbert Hofer biztosan nyeri a vasárnapi voksolást. Nem óriási többséggel persze, de az FPÖ számára már az önmagában siker lenne, hogy az ország felét maga mellett tudhatja.
Hofer veresége nem oldana meg semmit
A valódi probléma éppen ezért nem is annyira az új elnök személye. Ha netán ismét mégis Van der Bellen csúszna be győztesként, az sem változtatna a tényeken: az FPÖ ma Ausztria legnépszerűbb pártja. Sokak szerint talán nem is ártana az ország politikai elitjének egy sokk – azaz Hofer elnöksége –, mert akkor még időben felkészülhetnek a még jelentősebb változásokra.
Az idei választási hercehurca amúgy már így is hozott egy eredményt: a szocdemek megszabadultak népszerűtlen és tehetetlen kancellárjuktól, Werner Faymanntól, és az osztrák államvasutak igazgatójának, Christian Kernnek a személyében egy új, friss, dinamikus, hiteles politikust találtak vezetőnek. Kernnek pár hónap alatt sikerült legalább a szocdemek zuhanását megállítani: a vörösök népszerűsége ismét növekszik. Az osztrákok harminc százaléka Kernt, s csak tizenkilenc százaléka Strachét tartja megfelelő kancellárnak.
Ettől még az FPÖ ott van a térfélen, ráadásul ellentétben a haideri időkkel, az FPÖ immáron nem a második legerősebb párt, hanem a listaelső. Mivel a nagykoalíció számos kérdésben – az adópolitikától a nyugdíjreformon át – egyszerűen képtelen döntésre jutni, az osztrák pártok már a nagykoalíció utáni időkre készülnek. Kibővül az SPÖ és az ÖVP együttműködése a jobboldali liberális NEOS-szal? Netán a zöldekkel is? Ez esetben az FPÖ maradna az egyetlen ellenzéki párt, márpedig annak beláthatatlan következményei lennének.
Sokan úgy vélik, hogy nem szabad hosszú ideig ellenzékben hagyni az FPÖ-t. Mind a konzervatívok, mind a szocdemek amúgy külön-külön készek is lennének akár együttműködni a szélsőjobboldali párttal. Nemrég például az Ö1 közszolgálati rádióadón Christian Kern szocdem kancellár és Heinz-Christian Strache FPÖ-elnök kedélyesen és udvariasan elbeszélgetett (vita helyett) egymással, amiből két dolog derült ki: egyrészről Kern intellektuálisan magasan veri Strachét, másrészről a két párt programpontjai között felettébb sok hasonlóság van. Mind az SPÖ, mind az FPÖ kész a határok lezárásával, az EU-s munkavállalók szabad mozgásának részbeni korlátozásával megvédeni az osztrák jóléti államot.
Az igazi kampány csak most kezdődik
Még csak az elnökválasztási kampányban vagyunk ugyan, de a bécsi politikai szereplők már rég előrébb járnak. Mindenki belátta, hogy az FPÖ egyre inkább megkerülhetetlen szereplő lesz. Van der Bellen győzelme esetleg ideig-óráig elfedné ezt, de hosszú távon úgysem ő tudná megállítani Strachét.
Talán tényleg véget ért azon nagykoalíciós korszak, amely Ausztria elmúlt sikeres hetven évét fémjelezte. A liberális NZZ.at újság például tapsolva üdvözli e végjátékot, pedig Ausztria nagyon sokat köszönhet a nagykoalíciós kormányoknak – és éppen ezért igen sokat veszíthet a bukásukkal. Ha az osztrák elit nem akar mégsem politikai földindulást, be kell valamiképp vonnia a hatalomba az FPÖ-t is. A felelősség talán csökkenti a populizmusukat, és a hatalom eleve elveszi a kívülállóság báját.
December negyedike estéje semmiképp sem fog azonban megoldást kínálni – még ha kicsit optimistábban is lehetne a jövőbe tekinteni Van der Bellen győzelme esetén. De Norbert Hoferék már úgyis betették a lábukat az ajtón.
