Világ MTI 2016. október. 05. 19:10

Ő lehet a következő ENSZ-főtitkár

António Guterres volt portugál miniszterelnök és az ENSZ korábbi menekültügyi főbiztosa lett az első számú esélyes az ENSZ-főtitkári tisztségre.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja - amely vétójoggal rendelkezik -, a szerdán helyi idő szerint délelőtt tartott titkos szavazáson nem emelt vétót a portugál baloldali politikus ellen. A BT-voksolásról kiszivárgott hírek szerint António Guterres 13 támogató és két tartózkodó szavazatot kapott. A voksolás után Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete azt közölte újságírókkal, hogy "Guterres az egyértelmű favorit".
    
Az ENSZ főtitkárának megválasztására - a világszervezet történetében először - rendhagyó módon kerül sor. A főtitkári posztot ugyanis meghirdették, jelentkezni lehetett rá, és így ezúttal nem a színfalak mögötti egyeztetések után nyeri el egy politikus, hanem pályázat és a Közgyűlés előtt tartott nyilvános meghallgatások sorozatát követően. 

Az előzetes válogatás után kilenc jelölt, öt férfi és négy női politikus maradt "versenyben", köztük például a bolgár Irina Bokova, az UNESCO jelenlegi vezetője, Danilo Türk volt szlovén elnök, vagy Helen Clark volt új-zélandi kormányfő, az ENSZ Fejlesztési Programjának jelenlegi vezetője.
    
A 67 éves António Guterres volt portugál kormányfő 2005 és 2015 között a világ legnagyobb humanitárius szervezetét, az ENSZ 123 országban jelenlévő Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) irányította, s kezdetektől őt tartották a legtekintélyesebb és legesélyesebb indulónak a főtitkári posztért. ENSZ-beli meghallgatásán azt hangsúlyozta, hogy főtitkárként "hidakat építene", vitás kérdésekben a párbeszéd és a békesség közvetítője lenne. Ugyanakkor bírálta is a világszervezetet, mondván, hogy túl sok ügyről túl kevés eredménnyel folyik tárgyalás.        Az ENSZ BT csütörtökön szavaz hivatalosan is arról, hogy kit javasol Ban Ki Mun utódjául, az ENSZ kilencedik főtitkárának.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.