2016. szeptember. 10. 12:54 MTI Utolsó frissítés: 2016. szeptember. 10. 12:55 Világ

Kicsi az esély a szír békére az orosz-amerikai felhívás nyomán

Szíriai felkelőcsoportok eltérően ítélték meg a szombat hajnalban tett orosz-amerikai bejelentést, amely szeptember 12-én naplementétől általános fegyvernyugvásra szólítja fel a feleket.

A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű ernyőszervezet szerint kicsi az esélye annak, hogy a megállapodás megvalósítható lesz, főként azért, mert Moszkva és Damaszkusz nem fogja tiszteletben tartani azt.

Faresz al-Bajus, az SZSZH úgynevezett északi csoportjának vezetője azt mondta, hogy Oroszország és a szíriai kormányerők a legutóbbi tűzszüneti megállapodást sem tartották tiszteletben, éppen ezért a mostani megállapodás megvalósíthatóságának esélyei is csekélyek.

A török hadsereg által támogatott Nur el-din el-Zinki lázadócsoport katonai szóvivője, Abdul Szalam Abdul Razak szerint viszont a fegyvernyugvás csak egy esély a szíriai kormányhadseregnek arra, hogy koncentrálja erőit, és több Irán által támogatott fegyverest vonjon be az Aleppó környéki harcokba.

Egy másik szíriai ellenzéki csoport, a Szaúd-Arábia által támogatott szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HCN) viszont üdvözölte az orosz-amerikai egyezséget, amelytől azt reméli, hogy megkezdődhet a lakosságnak szánt segélyek elosztása az öt éve polgárháború dúlta országban. Basma Kodmani, a HCN egyik tárgyalója bízik abban, hogy ezzel véget érhet a civilek szenvedése.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.