2016. augusztus. 12. 11:44 MTI Utolsó frissítés: 2016. augusztus. 12. 12:25 Világ

Gyerekeikkel együtt akartak az Iszlám Államhoz csatlakozni szaúdi nők

Libanonban vettek őrizetbe három szaúdi nővért, akik gyerekeikkel együtt akartak beállni az Iszlám Állam soraiba.

Kisgyermekeikkel akart három szaúdi lánytestvér Szíriába menni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez, ám őrizetbe vették őket Libanonban – közölte pénteken a szaúd-arábiai belügyminisztérium.

A tájékoztatás szerint az egyik, háromgyerekes nő férje figyelmeztette a szaúdi illetékeseket, aminek eredményeként a libanoni hatóságok megtalálták az asszonyokat és gyerekeiket, majd visszaküldték őket Szaúd-Arábiába. A gyerekek egy és tíz év közöttiek – közölték a libanoni hatóságok. 

A pénteki rijádi bejelentés ritka példája annak, hogy Szaúd-Arábia és Libanon, amelyek között hónapok óta fagyos a kapcsolat, együttműködik – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség.

Idén februárban a szaúdi hatóságok Iránnal támadt vitájuk miatt leállítottak egy hárommilliárd dollár értékű fegyverszállítást Libanonnak. Teherán a libanoni Hezbollah síita milícia egyik legerősebb szövetségese. Mind Irán, mind a Hezbollah a szíriai államfő, Bassár el-Aszad rendszerének legfőbb támogatói közé tartozik.

 

Hirdetés