Bombafenyegetést jelentettek két repülőről Brüsszel fölött
Bombafenyegetést jelentettek szerda este két Brüsszelbe tartó repülőgépről, de mindkettő sikeresen leszállt a nemzetközi repülőtéren. A vészhelyzeti készültségét feloldották, a forgalom helyreállt - írta a Le Soir.
A belga titkosszolgálatok nemzetközi együttműködés révén jutottak a lehetséges támadásról szóló információhoz - közölte a belga szövetségi ügyészség. A jelentés szerint a fenyegetés elég komoly volt ahhoz, hogy vészhelyzeti intézkedéseket hozzanak. Később azonban fel is oldották ezeket.
Jan Jambon belga belügyminiszter szerda esti nyilatkozatában már azt közölte, hogy nincs veszély, a korábban bejelentett rendkívüli válságtanácskozást nem hívják össze.
A lap információi szerint a két érintett gép közül az egyik Oslóból, a másik Stockholmból érkezett. Az oslói gép egyik utasának beszámolója szerint a pilóta 20 perccel a leszállás előtt értesült a fenyegetésről, amelyről tájékoztatta az utasokat. A biztonságos leszállást követően a gépen lévők épségben elhagyták a repülőket.
A lap úgy tudja, hogy több légitársaság járatát más, közeli repülőterekre irányították.