Három külföldit vettek őrizetbe a lengyelek a pápa vizitje alatt
Ferenc pápa múlt havi lengyelországi zarándoklata idején három külföldit, egy iraki, egy tunéziai és egy algériai állampolgárt vettek őrizetbe lehetséges terrorveszély miatt - közölte a lengyel közszolgálati televízió adásában Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter és főügyész.
Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter és főügyésznél annak a nyomozásnak a részleteiről érdeklődtek a közszolgálati televízió hírcsatornájának (TVP Info) vasárnap adott interjúban, melyet a július végi pápai zarándoklat előtt Lengyelországban letartóztatott iraki állampolgár ügyében folytatnak.
Korábbi sajtóértesülések szerint a 48 éves irakit július 21-én vették őrizetbe, majd két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték, mivel megállapították, hogy érintkezésbe került robbanóanyaggal.
Ziobro vasárnap homályosnak minősítette az iraki szerepét, egyebek között azért, mert bizonyítottan hamis vallomást tett lengyelországi tartózkodásáról. Szerinte a nyomozás során megállapították, a férfi lakást akart bérelni a pápai zarándoklat útvonalán, az ott lévő helyszínekről dokumentációt készített, és fényképezte a lengyelországi pályaudvarokat és bevásárlóközpontokat is.
A főügyész további részletekbe nem bocsátkozott, mondván, hogy az ügyet továbbra is vizsgálják, ahogy a szintén a lehetséges terrorveszély miatt a pápai zarándoklat idején őrizetbe vett tunéziai és algériai állampolgár esetét is. Az utóbbiak őrizetbe vételéről a lengyel hatóságok most először számoltak be.
A pápai zarándoklattal összekötött krakkói Ifjúsági Világtalálkozót (IVT) július 26. és 31. között tartották meg szigorú biztonsági intézkedések mellett, a programsorozatot záró vasárnapi misén mintegy 2,5 millió zarándok vett részt.