Világ MTI 2016. július. 30. 19:10

Bulgária újabb pénzt kap határvédelemre az EU-tól

Bojko Boriszov bolgár kormányfő szombaton bejelentette, további 6 millió euróra számíthat határvédelmének megerősítésére az Európai Bizottságtól.

"A világban zajló folyamatok kevés derűlátásra adnak okot, ezért további segítséget kértem az Európai Uniótól a határok védelmének biztosítására. Megerősítették, hogy 6 millió eurót kapunk" - ismertette a bolgár kormányfő újságírókkal.
AFP / Dimitar Dilkoff
Boriszov elmondta: elmagyarázta brüsszeli kollégáinak, hogy az ország költségvetéséből már nem futja, de a forrásokra szükség van a határvédelmi, valamint a rendőrség és a hadsereg parancsnoki létesítményeinek, illetve az azokhoz szükséges technikai felszerelésnek és alkatrészeknek a biztosításához.
Bulgária 2013 óta az EU-ba irányuló menekülthullám egyik tranzitországa. Boriszov szerint a helyi hatóságok naponta mintegy száz illegális bevándorlót fognak el.
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.