Világ MTI / hvg.hu 2016. július. 27. 13:23

Újabb kórházi támadás történt, most Tiranában – három halott, sokkoló videó

Felgyújtott egy beteget a tiranai amerikai kórház művesekezelő kórtermében egy albán férfi. A keletkező tűzben három ember halt meg, köztük az elkövető is. Egy ember életéért még küzdenek az orvosok – közölte a helyi sajtó.

Az 57 éves elkövető úgy sétált be a kórterembe, mintha maga is egy kezelésre érkező beteg lenne. Az egyik ágynál kivett a táskájából egy flakon benzint, odament egy másik beteghez, lelocsolta, majd felgyújtotta.

A kórteremben dolgozó ápoló és a benzinnel lelocsolt beteg is azonnal észrevette, mi történik, de már nem tudták megakadályozni, hogy a támadó gyufát gyújtson.

Az egész kórtermet egy pillanat alatt elborított a tűz. A támadó mellett két további beteg is meghalt, mindketten 55 évesek voltak. A férfi egy 38 éves emberrel akart végezni, az ő életéért még küzdenek az orvosok.

Az elkövető pontos indítéka nem ismert, de a híradások szerint a két férfi előző nap összeveszett. A támadó tudta, hogy a 38 éves férfi minden nap dialízisre jár a kórházba.

Az eset valószínűleg kedden történt. Szintén kedden egy beteg lelőtte egy orvost az egyik berlini kórházban, majd öngyilkos lett.

Lelőtte orvosát egy beteg egy berlini kórházban, majd öngyilkos lett
Hirdetés