2016. július. 19. 12:30 MTI Utolsó frissítés: 2016. július. 19. 15:19 Világ

Hűséget fogadott az Iszlám Államnak egy brazíliai csoport

Hűséget fogadott az Iszlám Állam (IÁ) vezetőjének egy brazíliai csoport - közölte az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ.

Abu Bakr al-Bagdadit a magát Ansar al-Khilafah Brasilnak nevező mozgalom biztosította támogatásáról bő két héttel a Rio de Janeiróban rendezendő nyári olimpiai játékok kezdete előtt. Rita Katz, a SITE igazgatója szerint most először fordul elő Latin-Amerikában, hogy egy csoport nyíltan az Iszlám Állam mellé áll.

A Correio de Uberlandia hírportál szerint a brazil szélsőségesek üzenete arab nyelven jelent meg, háttérben a brazil zászlóval. A csoport a legutóbbi franciaországi terrortámadásokra utalva megkérdőjelezte annak hatékonyságát, hogy a brazil rendőrök kiképzésében franciák segédkeznek.  

A brazil hatóságok a minap bejelentették, hogy a Nizzában múlt csütörtökön elkövetett, több mint 80 halálos áldozattal járó terrortámadás nyomán fokozzák az augusztus 5-én kezdődő olimpiai játékok miatti biztonsági óvintézkedéseket.

A hét végén a terrorellenes bevetést gyakorolták a brazil biztonsági erők, amelyeknek 85 ezer tagja védi majd a világeseményt.

Hirdetés