Világ MTI 2016. június. 07. 15:45

Megdöbbentő információ derült ki az Iszlám Állam kiképzéseiről

Vegyi fegyveres támadásokra képzett ki öngyilkos merénylőket az Iszlám Állam (IÁ) - jelentette a Fársz iráni hírügynökség kedden egy magas rangú kurd katonai tisztségviselőre hivatkozva.

Az IÁ már több tucat merénylőt képzett ki, hogy Szíriában, Irakban, és a világ más országaiban vegyi fegyveres támadásokat hajtsanak végre – közölte Mohamed Abdur-Rahmán, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet egy tábornoka. Hozzátette, a merénylők között sok a fiatal. 

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) májusban figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam képes vegyi fegyvereket előállítani Szíriában és Irakban. 

John Brennan, a CIA igazgatója már februárban bejelentette, hogy tudomása szerint az Iszlám Állam vegyi fegyverekkel rendelkezik, és már több alkalommal be is vetette őket. A CIA információi szerint a szélsőségesek képesek kis mennyiségben klórgázt és mustárgázt előállítani.

Az iraki kurd fegyveresek az utóbbi hónapokban több alkalommal arról számoltak be, hogy az IÁ klórgázt vetett be állásaik ellen, általában tüzérségi lövedékeket töltöttek meg a mérges gázzal.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.