Az iraki Abd ar-Rahmán Musztafa al-Kadulival az Egyesült Államok erői végeztek Szíriában.
A Daily Beast egy védelmi tisztviselőre hivatkozva írja, hogy az Egyesült Államok speciális erői megölték az Iszlám Állam második emberének is nevezett, iraki Abd ar-Rahmán Musztafa al-Kadulit, egy szíriai művelet során.
A Hádzsi Imám névre is hallgató férfi vallási vezetőként is működött a terroristacsoporton belül, és a másodiknak számított a kalifátusi ranglétrán, közvetlenül Omar al-Baghdadi után.
Az információk szerint az amerikai erők több napig követték a férfit, majd a járművén végrehajtott rajtaütés során végeztek vele. Hádzsi Imám fejére korábban 7 millió dolláros vérdíjat tűztek ki.
Ash Carter védelmi miniszter Washingtonban egyszerre jelentette be Imám halálát a szintén márciusban megölt Abu Omar al-Shishani kiiktatásával – az Iszlám Állam hadügyminisztereként is emlegetett férfival egy légicsapás során végeztek.
Carter tájékoztatása szerint április 20-án Rijádban az Egyesült Államok megszervezi az Öböl-menti országok fórumát, amelynek célja, hogy szövetségeseket toborozzanak az Iszlám Állam elleni küzdelemhez.