2016. március. 01. 11:06 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 01. 11:38 Világ

Hogy ne puskázhassanak, alsónadrágban írásbeliztek

A puskázás elleni harc nem ismerhet határokat akkor sem, ha az indiai hadseregről van szó. Ez derült ki a Muzaffarpurban tartott felvételin, ahol ezer férfit vetkőztettek ennek érdekében gatyára.

Több mint ezer, az indiai hadsereg egyik álláshirdetésére jelentkező férfinak kellett alsónadrágra vetkőznie a Bihar államban található Muzaffarpurban egy írásbeli vizsga előtt – írta az Indian Express című helyi napilap kedden. A felvételiztetők ezt látták a legegyszerűbb módnak a puskázás elkerülésére.

Az újság egy fényképet is közölt a szokatlan megoldásról. Több tucat, kizárólag alsónadrágot viselő férfi ül törökülésben a földön egy egyenruhás felügyelő előtt. Az egyórás tesztet a földön ülve kellett megírniuk. Egy katonai forrás szerint azért kényszerültek a radikális döntésre, hogy felgyorsítsák és leegyszerűsítsék a több mint ezer jelentkező átvizsgálását. A hadsereg egyik újdelhi szóvivője nem kívánta kommentálni a történteket.

A felvételiztetők félelme nem alaptalan: egy éve ugyancsak Bihar államban a rendőrség soraiba jelentkező fiatalok közül többen csalással akartak jobb eredményt elérni a vizsgán. Az eset után körülbelül ezer embert tartóztattak le. Indiában megszokott jelenség a puskázás, főleg ha fontos vizsgák letételéről vagy keresett álláshoz szükséges tesztek kitöltéséről van szó. Különösen igaz ez az India egyik legszegényebb és legnépesebb térségében található Bihar államra. Az ázsiai országban tavaly nagy felzúdulást keltett az a bihari eredetű fotó, amely egy vizsga során az ablak előtt tolongó rokonokról készült, akik kintről súgtak a teremben ülő jelentkezőknek.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.