2016. február. 12. 16:54 MTI Utolsó frissítés: 2016. február. 12. 17:17 Világ

A Kedves Vezető fia kihúzta a gyufát a legfőbb szövetségesénél

Kína támogatni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely "megfizetteti a kellő árat" Észak-Koreával a rakétaindításaiért – mondta pénteken a müncheni biztonságpolitikai konferenciát megelőzően Vang Ji kínai külügyminiszter a Reuters hírügynökségnek.

Eljött az idő, hogy Phenjan magatartásáért szigorú határozattal szembesüljön – közölte a kínai külügyminiszter, aki szerint a cél az, hogy Észak-Korea visszakényszerüljön a tárgyalóasztalhoz.

Vang Ji viszont hangot adott aggodalmának amiatt, hogy az USA úgynevezett THAAD rakétavédelmi rendszert telepíthet Dél-Koreába, amely Vang szerint Kína ellen is irányulhat.

Kínai politikai körökben úgy vélik, hogy a THAAD nem kis részben Kína, illetve Oroszország ellen irányul, és elősegíti egyfajta katonai szövetség létrehozását is az Egyesült Államok, Dél-Korea, illetve Japán között.

Ugyancsak pénteken Münchenben találkozott John Kerry amerikai külügyminiszter dél-koreai kollégájával. A Reutersnek egy dél-koreai védelmi tisztségviselő névtelenségbe burkolózva azt mondta, hogy országa a jövő héten tárgyalni kezd az Egyesült Államokkal a THAAD rakétarendszerről.

A telepítés reakció arra, hogy Észak-Korea vasárnap pályára állított egy műholdat, ami azonban a nemzetközi közösség szerint csak ürügy volt ahhoz, hogy nagy hatótávolságú rakétát próbáljon ki.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.