Világ hvg.hu 2015. december. 18. 09:55

Japán több ezer katonát és rakétarendszert telepít Kínával szomszédos szigeteire

Nem csitul Kína és Japán tengeri határvitája, a japán hadvezetés több ezer katonát és haditechnikát telepít a tengeri határhoz közeli szigetekre, hogy onnan felügyeljék a kínai haderő ténykedését.

Kína sajátosan értelmezte a tengeri határokra vonatkozó egyezményeket, mikor szigetek építésébe kezdett a vitatott tengeri határokon, ugyanis a szárazföldektől engedélyezett távolságra is kihajózhatnak hadihajóik a tengeren, az építkezésekkel ezt a távolságot toldották meg, valamint stratégiai jelentősége is van. Japán a Kelet-kínai-tengeren érzékelte a veszélyt, ráadásul a halászati határokat is megpróbálta átrendezni a kínai kormány.

A The Guardian hivatalos forrásokból arról értesült, hogy a japán kormány több ezer katonát és rakétavédelmi rendszert is telepít a határhoz közeli szigetekre, hogy így felügyeljék a kínai haderő tevékenységét. A rakéták képesek hajók és vadászgépek lelövésére is, ezeket közel 200 szigetre telepítik, egészen Tajvan szomszédságáig. Japán ezzel a lépéssel lehetetlenné tenné, hogy Kína bármely hajója az ellenőrzése nélkül jusson a Csendes-óceán túlsó felére, hadihajóik a nemzetközi vizeken engedéllyel közlekedhetnek, de a rakéták hatótávolságában.

Toshi Yoshihara, az Amerikai Haditengerészeti Főiskola professzora szerint Japán lépése olyan, mintha ráborította volna az asztalt a kínaiakra. Más szakértők szerint is lényegesen átrajzolhatja a haditengerészeti erőviszonyokat a japán döntés, akik az USA-val szövetségben nagyot nyerhetnek a védelmi rendszeren.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.