Világ hvg.hu 2015. december. 11. 11:52

Döntöttek az új-zélandiak, ilyen lehet az új zászlójuk – fotó

Fekete-kék lehet Új-Zéland zászlaja, rajta fehér páfránnyal és a négy piros csillaggal – az előzetes eredmények alapján a többség erre a változatra szavazott ugyanis. Öt terv közül választhattak az új-zélandiak, az új zászlót várhatóan tavasztól használják.

A végleges eredményt pénteken jelentik be, miután az összes szavazatot megszámolták, köztük a távolról érkezett voksokat is. Az előzetes adatok alapján a fekete-kék-fehér páfrányos változat nem sokkal előzi meg a kék-fehér-piros tervet.

A lehetséges győztes változat
Wikipedia

A pénteki bejelentéssel azonban még nem ér véget a zászlócserélési procedúra. Márciusban lesz egy második szavazás is, ahol egymás mellé teszik a mostani és a kijelölt új lobogót.

A most győzelemre álló zászló hasonlít egyébként az eddig használtra. A kék alap és a négy piros csillag megmaradna ugyanis, de a sarokban lévő brit zászlót felváltaná a páfrány, amely nemzeti szimbólumnak számít Új-Zélandon. Több csapat mezén is megjelenik, köztük az All Blacks rögbicsapatén.

A mostani szavazáson öt terv közül választhatták ki az állampolgárok a nekik tetszőt. Kettőt Kyle Lockwood álmodott meg, köztük a győzelemre esélyeset, amely a voksok 50,5 százalékát kapta az előzetes eredmények szerint. A másik népszerű változat a kék-fehér-piros páfrányos, amelyre 49,5 százaléknyi szavazat érkezett, a verseny tehát szoros.

Péntekig 1,53 millió szavazat érkezett be, ennek alapján a választópolgárok 48 százaléka voksolt az ügyben a 4,6 milliós országban. A távolabbi helyekről befutó szavazatok megszámlálása után hirdetik ki a végleges eredményt.

Új-Zéland mostani zászlója sokak szerint túlságosan hasonlít Ausztrália lobogójára, ezért is lenne indokolt cserélni. Sokan vannak ugyanakkor azok is, akik ragaszkodnak a mostani zászlóhoz, köztük veteránok, akik érzelmileg is kötődnek ahhoz. Vannak olyan vélemények is, hogy egyszerűen nincs szükség ilyen procedúrára, és a szavazásra ráadásul túl sok pénz ment el – derül ki a CBC összefoglalójából.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.