Világ hvg.hu 2015. december. 11. 19:17

Jelenetek a háborús Aleppóból

Rami Jarrah újságíró a The Syria Campaign segítségével jelentkezett be élőben a YouTube-on péntek este Aleppo szívéből több helybeli társaságában, akik az arab tavasz óta harcolnak Bassár el-Aszad ellen a demokráciáért – az el-Aszad család 1971 óta irányítja az országot. A felkelők városát 10-15 bombázás éri, a gyerekek alig járnak iskolába, a város mégis igyekszik demokratikusan működni a körülmények ellenére.

Az aleppói helyzet elég összetett Jarrah szerint, a város a felkelők és a kormányerők több éves harca során a felkelők egyik gócpontja lett. Az Iszlám Állam viharos gyorsasággal jelent meg a város mellett, mikor Irak és Szíria határövezetéből terjeszkedésbe kezdett. A felkelők keserves harcok árán kiűzték a város szélére az Iszlám Állam erőit, azonban folyamatos harcban állnak Assad erőivel.

AFP / Anadolu Agency / Ibrahim Ebuleys


A bombatámadások és tüzérség korábban is mindennapos volt a kormányerők részéről, az orosz légierő csatlakozása óta Jarrah szerint megváltozott a helyzet. A rezsim serege a pontatlan támadásokat a robbanások erejével akarta kompenzálni, így elképesztő pusztítást és rengeteg civil áldozatot követeltek a támadások az évek során. Az orosz bombázók azonban sokkal pontosabban csapnak le, így némileg kisebb egy-egy támadás közvetlen hatása, azonban naponta 10-15 bombázás történik a város ellen, ami jelentős veszteségeket jelent a felkelők számára.


Jarrah szerint ráadásul a támadások jelentős része azokra a városrészekre koncentrálódik, ahol megpróbálják normalizálni vagy fejleszteni a helyzetet. Az IÁ elleni állásaikat is rendszeresen bombatalálat éri, a helyiek szerint ennek oka, hogy Aszad ki akarja szolgáltatni őket, hogy a terroristák ismét elfoglalják a várost, így a nemzetközi közösséget meg tudná nyerni a város elleni összefogott támadásra, ezáltal újra a kezére kerülhet a város már felkelők nélkül. A felkelők a NATO szövetségesek mérsékelt védelmét élvezik, a nyugati kormányok sem kívánják elfogadni Bassár el-Aszad hatalamát, csak a távozásával tudják elképzelni a helyzet rendezését.

A felkelők korábban sokkal elhivatottabbak voltak, azonban az Iszlám Állam megjelenése óta kételyek merültek fel bennük, hogy saját tevékenységük mennyire támogatja a terrorizmust – többekben felmerült és állandó vitát jelent, hogy az Iszlám Állam fenyegetése miatt inkább ki kell egyezni a szír elnökkel. Azonban ez csak párbeszéd szintjén zajlik, a valóságban Jarrah szerint a demokráciáért küzdő helyiek is inkább radikalizálódnának, ha a nemzetközi közösség elfogadná Aszad uralmát – bár ez nem jelentené, hogy az Iszlám Állam mellé állnának.

AFP / Anadolu Agency / Ibrahim Ebuleys

Az egyik helyi férfi szerint rettegnek az IÁ-tól, de nem fogadnák el a fennhatóságukat. A Daeshként hívott Iszlám Államról beszélni sem szeretnek, ugyanis elég, ha valaki Daeshnek hívja, vagy egyszerűen nem államként beszél róla, a terroristák szemében ez már felér a bűnnel – a szervezet el akarja érni, hogy valós államként tekintsenek rá a helyiek.

Felmerült viszont, hogy ki kormányoz Aleppóban? Jarrah elmondása szerin a felkelők több vezetője külföldön tartózkodik – vélhetően tartanak a célzott támadásoktól -, a várost a helyi tanács irányítja, ott végzik az anyakönyvvezetést és a többi adminisztrációt, a rendőrséget is onnan irányítják. A helyiek elég elkötelezettek a demokrácia iránt, a problémákról is párbeszédet nyitnak. Még Aszad médiájának híradásait is beengedik a saját szervezésű médiájukba ez is a diskurzus része. Egy természetes igény mutatkozott meg a helyiekben, hogy kialakítsák a saját hatóságaikat és szolgáltatási rendszerüket. A helyiek szerint a Civil Defense nélkül nem lenne élet a városban.

Hogy milyen ez az élet: Autók nélkül közlekednek, de csak vigyázva hagyják el a lakásaikat. A gyerekek alig járnak iskolába, sokuk inkább dolgozik, egy alsó tagozatosnak tűnő megszólaltatott gyerek is egy gép mellett, hogy segítsen. A kisebbeket is ritkán engedik iskolába, inkább a Koránra oktatatják őket. Akik elmennek az iskolába, rendszeresen hazaküldik őket, mert minden nap támadások érik az iskolákat is. Az egyetlen megoldást a földalatti iskolák jelentik, ahol a támadásoktól óvva tanulhatnak.

AFP / Anadolu Agency / Ibrahim Ebuleys

A nemzetközi közösségtől az t várják, hogy segítsenek elérni az Assad rezsim eltűnését, azonban azt is tudják, hogy az Iszlám Államra azonnal veszélyt jelentene rájuk. A helyiek meglátása szerint csak két választást kínálnak nekik: vagy az ISIS, vagy Aszad. Elvárás még, hogy lehetőleg senki ne szövetkezzen Aszaddal, még az IÁ ellen sem, ugyanis ezzel is legitimálják az elnök hatalmát. Nem mellékes a helyiek szerint az sem, hogy Aszad is arra használja az orosz légierőt, hogy az Iszlám Állam mellett őket is támadják. Jarrah tolmácsolja a helyiek butának tűnő kérdését: Miért támadják őket, ha ők űzték ki az ISIS-t?

Jarrah szerint a nyugati médiában is rengeteg téves információ kering, aminek felszámolása elősegítené a háború megoldását, például teljes tévhitnek tartja, hogy Jordánia vagy Törökország segíti az Iszlám Államot.  Amint a téves információk eltűnnek, és az emberek megértik, hogy az arab tavasz idején az aleppóiak a demokratizálódásért keltek fel Aszad ellen, illetve megértik a konfliktus gyökerét, akkor valós megoldást lehet találni az ország számára.

A Rami Jarrahval készült teljes felvételt itt megtekinthetik.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.