2015. november. 27. 11:25 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 27. 11:48 Világ

Ismét gyerekek fulladtak vízbe a török partoknál

Legkevesebb hat gyerek fulladt vízbe pénteken Törökország északnyugati partjainál, miután felborultak a menekültek Görögország szigetvilága felé tartó csónakjai.

Négy afgán gyermek holttestét találták meg Ayvacik körzet tengerpartján. Egy gumicsónakban utaztak, amelyben 55 szíriai, illetve afgán akart eljutni a török Leszbosz szigetre. A gumicsónak elsüllyedt, a többi 51 embert kimentették a török hatóságok. Két szíriai gyermek Bodrum török üdülőhely közelében fulladt a tengerbe, miután felborult egy csónak, amely Kósz görög szigethez tartott. A többi 17 utast szintén kimentették – jelentette az Anadolu hírügynökség.

Eddig csak a török-görög útvonalon 500 ember vesztette életét, bár ezek az egyik legrövidebb utak az Európai Unió kapuját jelentő Görögország fellé. Az útvonalon a nemzetközi szervezetek szerint eddig legaláb 650 ezer ember jutott át. A legemlékezetesebb és egyben felkavaró eset egy 4 éves kisfú holttestének megtalálása volt szeptemberben, ami felhívta a figyelmet a tengeren menekülő és életüket veszélyeztető emberek sorsára – a tragédiában 5 gyermek vesztette életét 7 felnőtt mellett.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.