2015. október. 20. 10:21 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 20. 12:13 Világ

Felgyújtottak egy svéd menekültszállást, a héten már a negyediket

Újabb menekültszállást égett le Svédországban keddre virradóra. Ez egy héten belül már a negyedik ilyen eset, a hatóságok gyújtogatók számlájára írják a történteket.

A múlt kedden kezdődött gyújtogatási sorozat során először egy menekült gyerekek számára kialakított szállást égettek fel ismeretlenek a Malmö közelében lévő Arlöv településen.

A legutóbbi eset során Göteborgtól északra égett le egy menekültlakás, ahová már beköltöztek. Senki nem sérült meg, de többen enyhe füstmérgezést szenvedtek a hatóságok közlése szerint. 

A hétvégén szintén Göteborg környékén történt gyújtogatás, ezt követően hétfőn a rendőrség már megerősítette a menekültlakások őrzését.

A négy gyújtogatás közül három olyan szállásokat pusztított el, amelyekbe még nem költöztek be, bár maguk a lakások már készen álltak a menekültek fogadására. Emiatt a svéd hatóságok közölték, hogy a jövőben titokban fogják tartani az újonnan kialakítandó menekültszállások helyét.

A svéd TT hírügynökség összesítése szerint idén március óta 15 menekültszállást gyújtottak fel.

 

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.