2015. szeptember. 28. 21:34 MTI Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 28. 21:36 Világ

Sophia: indul az embercsempészek elleni újabb uniós hadművelet

Október 7-én kezdődik az Észak-Afrikából Európába irányuló embercsempészet elleni földközi-tengeri uniós katonai művelet második szakasza, amelyet az eddigi EUNAVFOR-ról Sophiára neveztek át. Erről hétfőn döntöttek Brüsszelben az EU-tagországok politikai és biztonsági kérdésekben illetékes nagykövetei, miután a védelmi és a külügyminiszterek a hónap elején már politikai jóváhagyásukat adták az újabb szakasz megkezdéséhez.

A változás azt jelenti, hogy az eddig csak felderítésre szorítkozó első fázis után az uniós tengeri erő felhatalmazást kap az embercsempészettel gyanúsítható vízi járművek feltartóztatására. A fedélzetükre léphetnek, átvizsgálhatják, lefoglalhatják, illetve tervezett útirányuktól eltéríthetik ezeket a járműveket. Mindezt azonban egyelőre csak a nemzetközi vizeken tehetik.

A következő, harmadik fázis az lenne, hogy lecsaphassanak  már a kiinduló országok parti vizein is az Európába irányuló tömeges migráció vámszedőire, a tengeri embercsempészekre. Ehhez azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazására, valamint Líbia ilyen irányú kérelmére lenne szükség.

A mostani műveletet arról a Sophiáról nevezték el, aki az egyik hadihajók született ez év augusztus 22-én, miután az édesanyját kimentették egy Olaszország felé tartó, de bajba került lélekvesztőről, nem messze a líbiai partoktól.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.